Kutyavadászat Helmecen

Királyhelmec. A Bodrogköz központjában a héten hosszú évek óta most először szerveztek nagyobb szabású akciót a kóbor kutyák befogására. Tipcsák Géza, a városi rendőrség parancsnoka elmondta, erre azért volt szükség, mert a városban a gazdátlan kutyák az utóbbi időben rendkívül elszaporodtak.

A most befogott állatokért hét napig még jelentkezhet a tulajdonosukSzabó Bernadett felvételeA városban kóborló, sokszor beteg állatok veszélyeztették a lakosok testi épségét, nemrégiben fényes nappal haraptak meg egy gyermeket. Királyhelmecen a nyár elején lépett életbe az a rendőrparancsnok által kidolgozott határozat, amely az eddigieknél szigorúbban szabályozza a kutyatartás feltételeit. A tulajdonosoknak harminc nap állt rendelkezésükre, hogy bejelentsék kutyájukat a városi hivatalban. A gazdáknak természetesen az ebadót is ki kellett fizetniük, valamint a veszettség elleni oltást igazoló bizonylatot is kötelesek voltak bemutatni. Miután az állatokat nyilvántartásba vették, mindegyik egy-egy számozott nyakörvet kapott. A közterületeken júliustól csak nyakörvvel, vezetőszíjon és szájkosárral lehet kutyákat sétáltatni.

Régebben a kóbor állatokat a rendőrök a vadászok közreműködésével egyszerűen kilövöldözték, ám ezt az új jogszabályok már nem teszik lehetővé. Most egy megfelelő szakvizsgával és engedéllyel rendelkező befogó altatólövedékkel kábította el az állatokat, amelyeket ezután még hét napig karanténban tartanak. Ha ez idő alatt sem jelentkezik értük a tulajdonosuk, az állatorvos elaltatja azokat. Ha az állat tulajdonosa megkerül, 500 koronától 5000 koronáig terjedő bírsággal sújtható, hiszen az érvényes jogszabályok alapján a kutyatartónak kötelessége arról gondoskodni, hogy kedvence ne veszélyeztethesse mások biztonságát.

A felelőtlen kutyatulajdonosok egyébként komoly anyagi terhet rónak a városra, ugyanis a sintér munkadíját, az állatok tartásának és etetésének, valamint elpusztításának költségét is az önkormányzatnak kell állnia. Királyhelmecen idén még két, a mostanihoz hasonló akciót szerveznek majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?