Nemzetközi focitábort szerveztek az érsekújvári járásbeli Kürtön a helyi sportpályán kürti és a magyarországi, gyermelyi gyerekeknek. A testvértelepüléssel mintegy tizenhárom éve gyümölcsöző és szoros kapcsolatuk van a kürtieknek, és korábban is pályáztak együtt. A mostani eseményt az Európai Unió társfinanszírozásával az Interreg Magyarország-Szlovákia Program Kisprojekt Alapja támogatásával valósították meg.
Kürt és Gyermely testvértelepülési kapcsolata számos területet érint
Kürtön három iskolás csapat működik, velük találkoztak és edzettek a gyermelyi vendégek. A gyerekek a tábori programmal elégedettek voltak, hiszen ellátogattak Dunaszerdahelyre és megtekinthették a DAC pályát, majd a Malkia állatkertet is.
Mit tudsz a tagállamokról?
Ottjártunkkor éppen európai unióval kapcsolatos vetélkedők zajlottak a kürti sportpálya fedett részében Szabó Zsuzsanna vezetésével. Játékos tudáspróbákkal készült az előadó. Országok és fővárosaik kérdőívvel, zászlós memóriajátékkal, a feladatok megoldásába a gyerekek és az edzőik egyaránt belefeledkeztek. Az EU Direct foglalkozásain az Ismerd meg Európát program keretében a gyerekek korához mérten foglalkoznak egyes témákkal és minden kérdésüket megválaszolják. Annak ellenére, hogy kemény edzésen voltak túl a gyerekek a rekkenő hőségben, mégis lelkesen, nyitottan fogadták az újabb programot. „A tábor mindig a focistákról szól. Tavaly mi jártunk a gyermelyieknél. Legalább tizenhárom éves hagyományai vannak az együttműködésünknek minden egyéb területen is. Vendégeinket a faluházban kialakított szálláson helyeztük el. A határon átnyúló projekt keretében július 19-én borkonferenciát tartunk Gyermely részvételével a Kasnyík pincészetben. Erre a rendezvényre a testvértelepülés 15 vendégét várjuk. Majd közösen részt veszünk az idei Kürti Nyitott Pincék rendezvényen, ami július 20-án lesz. Ezzel nem ér véget a közös programunk, hiszen augusztus 31-én az önkormányzatok találkozóját tartjuk” – tudtuk meg Téglás Jánostól, Kürt polgármesterétől.
Önkormányzatok találkozója
Az önkormányzatok találkozója a Faluházban zajlik majd a tervek szerint és a testvértelepülések stratégiai terveit hangolják össze. Szó lesz az önkormányzatok jelenlegi gazdasági problémáiról is. Egymástól tanulni nem szégyen, vallják az önkormányzatok, az uniós borászok tapasztalataiból is csak meríteni lehet, vallják a borászok. A határon átnyúló együttműködés keretében, a projektnek köszönhetőn bőven lesz lehetőség tapasztalatot cserélni és megújítani, még több területre kiterjeszteni az eddigi közös munkát az együttműködési szerződés megújításával.
Korábbi együttműködés
Kürt és Gyermely testvértelepülések kapcsolata folyamatos. 2021-ben a Szakmai és kulturális együttműködés a határ menti turizmus fejlesztéséért pályázat jóvoltából az önkormányzatok, az ifjúsági sportcsapatok, a cserkészek, valamint a helyi kistermelők és borászok együttműködése vált hatékonyabbá. A Kürti Borút Polgári Társulás a projekt borászati szakmai részét vállalta fel, a borturizmussal foglalkozó szakmai rendezvény megvalósításával. A két község kulturális rendezvényein, fesztiváljain a közönség megismerkedett a gazdák termékeivel. A projekt részét képezte a két község cserkészeinek közös táborozása a Gyarmatpusztai Erdei Iskolában, a cserkésztábor jelszava volt: Ne félj a sötétben, légy szentjánosbogár. A felnőtt sportolók sem maradtak ki az együttműködésből, számukra megrendezték a hagyományos öregfiúk kupát a következő jelszóval: Nem az a barát, aki sokat fut.
Téglás János a sokéves együttműködés, a közös pályázatok kapcsán azt is elmondta, újabb és újabb generáció cseperedik fel, az egykor még gyerekként focizók ma már felnőttként ápolják az akkori gyermelyi barátságokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.