Különleges jelek a somorjai utakon

somorja
Somorja |

Az Európai Mobilitás Hete alkalmából különleges jeleket festettek fel az iskolákhoz közeli gyalogosátkelőkhöz. Holnap autómentes napot tartanak a csallóközi városban.

Tóth László a városi hivatal közlekedési osztályának vezetője lapunknak elmondta, egy budapesti példa inspirálta őket a jelzések felfestésére.

„Az iskolaév kezdetére festettek fel ilyen jeleket az útra. Figyelemfelhívásnak szántuk a piktogramokat, hogy ez is beépüljön az emberek tudatába. Azt tudjuk, hogy vezetés közben tilos telefont használni, de azt már kevesebben tudják, hogy a gyalogosátkelőnél sem szabadna, mert elvonja az emberek figyelmét” - indokolta az újítást Tóth hozzátéve, hogy Szlovákiában elsőként festettek ilyen jeleket az útra.

Somorján több baleset is történt gyalogosátkelőknél, ezért is fontosnak tartották, hogy rámutassanak a szabályokra. A két teljes szervezettségű alapiskola és a két legforgalmasabb gyalogosátkelő előtt festették fel az ikonokat. Tóth László elmondta, saját forrásból fedezték a festés költségeit, és a sablonokat is a városi hivatal alkalmazottai tervezték meg.

A városban új kerékpárállványokat helyeznek ki a mobilitás hete alkalmából, átfestik a régebbi tárolót, néhány körforgalomban felfestették a kerékpáros közlekedésre figyelmeztető jeleket és akadálymentesítik a városközpontban található gyalogosátkelőket. Az osztályvezetőtől megtudtuk, hogy az év folyamán fokozatosan akadálymentesítik az átkelőket. Pénteken ötödször szervezik meg az autómentes napot a központban. „A Gazdasoron félpályás útlezárás lesz, rendőrök irányítják majd a forgalmat, a parkolót pedig felszabadítjuk a gyerekeknek. Itt ideiglenes közlekedési pályát alakítunk ki” - folytatta Tóth László. Hozzátette, pénteken játékosan felmérik a gyerekek ismereteit, és így próbálják felhívni a figyelmüket a közlekedési szabályok betartásának fontosságára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?