Kulcsot cserélt a két község

PRVirt. Tízéves múltra visszatekintő kapcsolat megpecsételéseként adta át egymásnak a két község kulcsát Virt és Balatonudvari polgármestere.A múlt hétvégi Virtfeszt keretében a két testvérközség polgármestere, Kovács János és Szabó László aláírta a testvértelepülési szerződést.

PR

Virt. Tízéves múltra visszatekintő kapcsolat megpecsételéseként adta át egymásnak a két község kulcsát Virt és Balatonudvari polgármestere.

A múlt hétvégi Virtfeszt keretében a két testvérközség polgármestere, Kovács János és Szabó László aláírta a testvértelepülési szerződést. „Fontos, hogy ez a szerződés ne csak papíron létezzen, hanem a szívekbe is bevésődjön” – hangsúlyozta Szabó László, az alig négyszázfős Balatonudvari polgármestere. „Ez a szerződés, valamint a jelképes kulcsok átadása a két település 10 éves jó kapcsolatának megpecsételése” – mondta Kovács János, Virt polgármestere. Az alig 300 fős Komárom járásbeli település első embere hozzátette, az együttműködésnek már anyagi vonzata is van, hiszen az idei első Virtfesztet az Európai Bizottság támogatásával sikerült megrendezni. „Már hét éve helyet ad községünk a zenekarok találkozójának. Tavaly felvetődött az ötlet, hogy ezt magasabb szinten szervezzük meg, és Virt méltó legyen falunk szülöttje, Galántai Farkas Alíz neves hegedűvirtuóz hírnevéhez” – mondta Kovács János.

Az idei rendezvényhez csatlakozott az erdélyi Aranyosegerbegy, valamint a csehországi Polná település is, a hétvégi rendezvény a Zsitva partján valódi színes folklórünnepség volt.

Virt polgármestere ebből a rendezvényből hagyományt szeretne teremteni. Jövőre még magasabb színvonalon szeretnék megszervezni a Virtfesztet, és elmondta, reméli, hogy az Európai Unión keresztül erre ismét sikeresen pályáznak. (czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?