Kritikus a helyzet a vágsellyei és az érsekújvári kutyamenhelyen

Vágsellye/érsekújvár |

<p>A két járási székhelyen, Vágsellyén és Érsekújvárban kritikus a helyzet a polgári társulások működtette állatmenhelyeken. Tel tház van, egyetlen üres kennel (kényelmes kutyaketrec) sem áll az állatvédők rendelkezésére.</p>

Addig nem tudnak újabb négylábúkat befogadni a térségből, amíg nem találnak gazdát néhány sorsára hagyott kutyának.

Vágsellyén a kóbor állatok világnapja alkalmából már második alkalommal vonultak ki az állatvédők az utcára. Védenceikkel és támogatóikkal együtt ellepték a kultúrház melletti füves területet. Gitka Eliášová Hanová, az Elkószált Kutyák Polgári Társulás alapítója elmondta, az Add a mancsod rendezvénnyel szeretnék felhívni a lakosság figyelmét a felelős állattartásra és a menhely fontosságára. „Továbbra is magántelken működtetjük a menhelyet, mivel nem sikerült egyezségre jutnunk a várossal. Öt évre bérbe adták volna a víztisztító állomás melletti, városi tulajdonú telket. Félő, hogy később bizonytalanná válna az itt működő létesítmény jövője, ezért nem érdemes kenneleket építenünk a parcellán” – mondta Eliášová. Jelenleg harminc ebről gondoskodnak Vágsellyén, az állatvédők ideiglenes befogadók segítségére, támogatók adományaira szorulnak. Újabb kutyákat nem tudnak befogadni, míg legalább néhány védencüknek nem találnak otthont. A szombati rendezvényre Nyitráról és az érsekújvári térségből is érkeztek vendégek. Különféle versenyeket hirdettek a családoknak, a legszebb keverékkutya és az egymásra leginkább hasonlító gazdi és kutya kategóriában. A trikók és ajándéktárgyak megvásárlásával a látogatók hozzájárultak a kutyák etetéséhez és kezelési költségeihez. A 12 áras magántelken az állatvédők példásan gondoskodnak a befogott állatokról, de nem kis nehézségek árán teremtik elő a pénzt a menhely működtetésére. Az érsekújvári állatmenhelyet a várostól kapott támogatásból és adományokból egy ideje már a Fekete Fülecske Polgári Társulás működteti. Itt is példásan gondoskodnak az állatokról, a helyi családok gyakran itt találják meg elkószált házőrzőjüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?