Krasznahorka – adományokat is várnak

Krasznahorkaváralja |

<p>Elkezdték elszállítani a műkincseket a szombaton kigyulladt, majd vasárnap újra lángra kapott Krasznahorka várából, a gyűjtemények 90 százaléka valóban épségben maradt. Számlaszámot nyitnak az adományok gyűjtésére.</p>

„Elégedett vagyok a kármentéssel és a felújításhoz szükséges előkészületekkel. Folyik a leltározás, fokozatosan az összes műkincset átszállítják a kassai Műszaki Múzeumba, a Kelet-szlovákiai Múzeumba és a Betléri Múzeumba. Megerősíthetem azt az információt is, hogy megközelítőleg a műkincsek 90 százaléka épségben maradt – nyilatkozta tegnap a helyszínen Daniel Krajcer kulturális miniszter. – Ma itt járt a statikus, aki előkészíti a vár ideiglenes befedéséhez szükséges terveket, emellett folyik annak a tervnek a kidolgozása is, mely már az állandó tetőszerkezetre vonatkozik.”
A kulturális tárca vezetője hangsúlyozta: a vár biztosítva volt, most arra várnak, hogy a biztosító felbecsülje a károkat. A Szlovák Nemzeti Múzeum már létrehozott az állami kincstárban egy speciális számlát, a minisztérium hamarosan nyilvánosságra hozza a számát, az adományokat ide várják. Krajcer hozzátette, abban reménykednek, hogy akár már ősszel – legalább részben – meg lehetne nyitni Krasznahorka várát a nyilvánosság előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?