Közös túra az „IT-völgybe”

Kassa. Hatszáz eurós éves „tagsági díjjal” Kassa megye belépett az IT Valley nevű nemzetközi érdekszövetségbe, amely az információs technológiák fejlesztésére és alkalmazására irányul.

Az elképzelés nem újkeletű, már az előző megyei elnök, Rudolf Bauer is arról beszélt, hogy autópálya helyett információs sztráda épül majd Kassa és Prága között, a régió technológiai kultúrája pedig jelentősen fejlődni fog néhány szoftverfejlesztő cég Kassára településével.

A konkrét munkafolyamatok megkönnyítését szolgáló számítógépes programokat fejlesztő cégek valóban felfedezték maguknak Kelet-Szlovákiát, és nagy terveik vannak a kassai műszaki egyetem végzőseivel, illetve a környék ipari vállalataival. A szakmai munkacsoportban mától a megyei önkormányzat informatikai szakemberei is helyet kapnak.

A kezdeményezést a jelenlegi megyei vezetés is jónak tartja, olyannyira, hogy Zdenko Trebuľa megyei elnök nemrég nyilvánosan dicsérte meg elődjét a projekt támogatásáért. Ha minden a tervek szerint halad, a piac meghatározó tényezőinek tevékenységét sikerül összehangolni, a jó képességű diplomás fiatalok pedig helyben találnak munkát, azaz nem kényszerülnek külföldön kamatoztatni a Kassán tanultakat.

Az első lépés egy fejlesztési központ létrehozása, ahol a jövő információs és kommunikációs technológiái születhetnek meg a magánszektor, az oktatási intézmények, valamint a megyei közigazgatás összehangolt erőfeszítéseinek eredményeként. Ez utóbbi részvételére azért van szükség, mert a megye hosszú távú regionális fejlesztési tervében prioritásként szerepel az IT-technológiák kutatásának támogatása, ráadásul a régió piaci igényeit illetően is „képben vannak”, így megelőzhető a duplicitás, az oktatás pedig a valós kereslethez alkalmazkodhat. „Nagyon fontos, hogy a megyei önkormányzat befolyásolni tudja a régió informatikai fejlődését, hogy irányt szabjunk a most induló folyamatoknak, hogy a meglévő kapacitások ne egymás konkurenciájaként szerepeljenek, ne egymást gyengítsék. Az érdekszövetség alapító tagjai a Kassai Műszaki Egyetem, a Šafárik Egyetem, a T-Systems, a Siemens PSE, a NESS Slovensko, a VSE-IT, a Cisco, a Microsoft, valamint a Slovak Telekom. Ebből a felsorolásból is látszik, hogy erős szövetség alakult” – mondta Peter Ťapák, a megyei hivatal regionális fejlesztési osztályának vezetője, hozzátéve, hogy az érdekszövetség elsődleges feladata az oktatási és tréningprogramok minőségének emelése, a regionális különbségek áthidalásának elősegítése, valamint a korszerű IT-technológiáknak a közigazgatási szférában való meghonosítása. Prioritásként szerepel a szerződésben a tudományos kutatás közös finanszírozása és a legjobb ötletek kivitelezése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?