Követendő perbetei példa

„A megalakulásunk óta eltelt négy év alatt sikerült elérnünk azt, hogy ma már 50 tagunk van, és rendezvényeinkre szívesen jönnek idősek, fiatalok egyaránt. Összekovácsolódott a közösség, ami csodálatos dolog.” Az alapszervezet 2000-ben alakult, 10 taggal, és a kezdeti időszakban elsősorban előadásokat szerveztek, a Budapestről érkezett támogatásnak köszönhetően könyvcsomagot juttattak a diákoknak, hozzájárultak a tanulók utaztatásához a különböző versenyekre, majd maguk is rendeztek történelmi-honvédelmi vetélkedőt. Az alapszervezet munkája azonban akkor kapcsolt igazán magas fordulatszámra, amikor a tavalyi év folyamán Madar és Szentpéter „rákóczisaival” közösen egyhetes erdélyi útra készült a társaság. „Két évvel ezelőtt Erdélyben jártam egy baráti társasággal, amikor is a Kolozsvárhoz közeli Magyarfenes lakóitól szíves invitálást kaptunk: felajánlották, egy hétig vendégül látnának egy busznyi csoportot a Felvidékről – emlékezett vissza a történtekre Benyó Erzsébet. – Természetesen nagyon megörültünk a lehetőségnek, és azon kezdtünk dolgozni, hogy előteremtsük az útiköltséget. A három falu közös pályázatot nyújtott be a Rákóczi Szövetséghez, amelynek a „Híd Erdély és Felvidék között” címet adtuk. Pályázatunkban arra is kitértünk, hogy főleg diákokat szeretnénk elvinni Erdélybe, nagyon fontosnak tartjuk ugyanis minél előbb bevonni a fiatal nemzedéket a közösségi munkába.” A csoport nagyon tudatosan készült az útra: a gyerekek, felnőttek irányítása mellett, áttanulmányozták Erdély és Felvidék, ezen belül is szűkebb régiójuk múltját és jelenét, térképeket gyűjtöttek, községüket jellemző fotóanyagot, népviseleti ruhákat készítettek elő, népdalokat, karizmatikus énekeket gyakoroltak, megtanulták az erdélyi himnuszt és még sorolhatnánk. Mire eljött az indulás napja, már egy összekovácsolódott közösség szállt fel az autóbuszra. „Utunk során megtekintettük többek között az 1000 éves Márton Áron-székesegyházat, ahol is egy 94 esztendős pap volt a kalauzunk. Felemelő érzés volt – és ennek tudatosítását nem győztem eléggé hangsúlyozni a velünk utazó gyerekeknek –, hogy a Kárpát-medencében ezer kilométer megtétele után is magyar szót hallhatunk, ugyanazokat a dalokat, egyházi énekeket éneklik. Hogy mindazok a csodálatos épületek, templomok, amelyeket láttunk, magyar emberek alkotásai. Igenis legyünk büszkék magyarságunkra és keresztény gyökereinkre.” Magyarfenesen aztán Püsök Sarolta és Lengyel István református lelkész házaspár vezetésével háromnapos evangelizáción vett részt a felvidéki küldöttség, közben délutánonként kézműves foglalkozásokat tartottak az ottani gyerekeknek, bemutatták az előre begyakorolt táncokat, a magukkal vitt népviseleteket. „Óriási élmény volt valamennyiünk számára ellesni a kürtőskalácssütés fortélyait, amit a helybéliek, akik közül többen falusi turizmussal foglalkoznak, mesterfokon művelnek. Az asszonyok gyúrják, dagasztják a tésztát, ám a sütés a férfiak dolga. A taligákban rakott tűz parazsa fölött forgatják a sütőfákra csavart tésztát, közben iszogatnak, beszélgetnek, ami a lényeg, együtt vannak. Azóta nincs olyan fontos rendezvény Perbetén, hogy ne sütnénk mi is kürtőskalácsot, és mondhatom, nagy-nagy sikerrel. Mi sem természetesebb, hogy itthon is a férfiak bevonásával.”

Az erdélyi út után Perbetén megnőtt a Rákóczi Szövetség munkája iránti érdeklődés, a taglétszám is a többszörösére nőtt. Ősszel öt falu gyerekeinek bevonásával háromnapos Rákóczi Napokat tartottak, tavasszal Nemzeti sorsfordulóink címmel rendeztek filmvetítéssel összekötött előadásokat, nyár végén pedig a magyarfenesiek, akik időközben ugyancsak megalapították a Rákóczi Szövetség helyi alapszervezetét, viszonozták a látogatást. Mindhárom falu – Madar, Szentpéter és Perbete – kivette részét a vendéglátásból. „Külön öröm, hogy a szülők együtt jönnek gyermekeikkel – mondta Benyó Erzsébet. – Sőt, több olyan családról is tudok, akik akcióinkon kerültek közel egymáshoz, és azóta szabadidejükben is gyakran összejárnak. Lényeges momentum, hogy községünkben sokan leküzdötték a passzivitásukat és megtapasztalták, milyen jó érzés egy közösséghez tartozni, ezért tenni valamit. Az erdélyiekkel pedig, ahogyan tavalyi pályázatunk címe is találóan utalt rá, sikerült valódi hidat kiépítenünk. Mégpedig oda-vissza járható hidat. Életre szóló emberi kapcsolatok, barátságok, mi több, szerelmek szövődtek. Másoknak is csak azt tudom tanácsolni, merjenek álmokat szőni, kapcsolatokat keresni. Ne beszéljük ki magunkat a pénzhiányra, hiszen ez sokszor nem pénzkérdés. Egyébként is, a jó ötletek megvalósítására a Rákóczi Szövetségen belül pályázni lehet. Arra biztatnék tehát mindenkit, kövesse példánkat, mert csodálatos élményekben gazdagodhat.”