Kovačicai naiv festők műveiből nyílt tárlat Léván

Léva. A múlt héten szerdán 14 órakor nyitották meg a Barsi Múzeum és a városi művelődési központ rendezésében a Kovačicai naiv festészet című kiállítást. A tárlat október 31-ig tekinthető meg a Nécsey József Galériában.

Ján Dano, a múzeum igazgatója örömét fejezte ki, hogy világhírű alkotók képeit mutathatják be. Berta Jasečková, a művelődési ház igazgatónője is köszöntötte az egybegyűlteket. A kiállítást Ján Hrk, a kovačicei festészet szakértője nyitotta meg. Ez a szerbiai Bánátban található, szlovák nemzetiségűek lakta kis falu a 20. század második felére igazi festőnagyhatalommá vált, szinte mindenütt a világon fölfigyeltek erre a tehetségek garmadáját ontó helyre.

Ján Hrk és Oľga Miartušová kísérőszövegéből kiderül: egy 1938-ra datált Martin Paluš festmény az első megmaradt kovačicai alkotás. Először a 30-as években alakult Pokrok olvasóegylet karolta fel a festőket, majd 1952-ben, a falu 150. évfordulójára megalakult a Népi Festők Társasága, mely később Kovačicai Iskolára változtatta nevét. A valósággal festőteleppé vált településen 1955-ben megnyílt a Kovačicán született alkotásokat befogadó Parasztfestők Galériája, amely ma magángalériaként működik. Dimitrij Balaševič a 60-as években még vasárnapi festőknek nevezte ezeket az alkotókat, de mára már a legtehetségesebbek profi festőként dolgozhatnak. Ezt bizonyítja az is, hogy kovačicai művészek képeibe szeretett bele és vásárolta meg Juan Carlos spanyol király, Júlia holland királynő, Ronald Reagan, Francois Mitterand, Alain Delon, Athony Quinn, Peter Ustinov, Franco Nero, Ursula Anders, Annie Girardot és sok más híresség.

A kiállításon 17 alkotó 63 műve szerepel. Olajfestményből van a legtöbb, de láthatók akvarellek és pasztellképek is. A naiv festőkre jellemző harsány, világító színekkel, erős kontúrú tiszta formákkal a falu életét festik le az egyszerű emberek magabiztosságával, vagy emelik be a mesék, álmok birodalmába.

Eva Husáriková képein a mindennapokat ívelt szemöldökű, sátoros pillájú, gyermekien tiszta arcú lányok és derék fiatalemberek élik meg. Ártatlan, felhőtlen, gondtalan világ ez.

Pavel Hajko kakas-ciklusa már baljósabb. Mitikus világot sűrít vad színekben pompázó, megfeszített testű, tátott csőrű kiskakasának kalandjaiba. Szénaboglyából sárkánytojás lesz, kukoricacsőből furcsa állat, s a kősziklán mintha rózsaszín emberbőr feszülne.

Juraj Lauroš a tájba komponálja házakból, emberekből és libákból, óriási gyümölcsökből és a falusi élet kellékeiből álló ismerős, mégis fantasztikus csendéleteit.

Martin Jonáš kombinált technikájú képein karikatúrát és realizmust ötvöz. Háznyi széles asszonyai, piszkafa szikár férfiai korongoznak, kenyeret sütnek, kosarakat fonnak, hurkát töltenek, kádat mélyítenek, kerékabroncsot hajlítanak. Szeretettel, érzékenyen vannak elrajzolva. A fő téma a falu élete, az évszakok váltakozása, a táj és az ember találkozása, szerényen, empátiával, boldog bizonyossággal festett képek ezek.

A másik nagy csoport, ezek a hivalkodóbb, „tündöklőbb” képek, a víziók, látomások, a fantasztikum világába merészkedő művek. A legvalóságosabb képet is elvarázsolják a gátlástalanul kikeveretlen, ragyogó színek. A legvadabb álomképen is van legalább egy mindennapokat idéző elem.

Az elmúlt 15 év termése, főleg a Kovačicai Iskola középgenerációjának munkái kaptak helyet ezen a derűt, bölcsességet és életörömöt sugárzó tárlaton. A kiállított képek egytől egyig megvásárolhatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?