Kotlebáék újra Bősön tüntetnének

Bős |

<p>Újra Bősre készül a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt. Szombat délután négy órára tüntetést szerveztek a migránsok ellen a csallóközi községbe.&nbsp;</p>

Kotlebáék még nem értesítették a községi hivatalt.„Támogassuk együtt a merész bősi lakosokat, akiket a kormány semmibe vesz” – olvasható az interneten megtalálható meghívón. Nem először szerveznek demonstrációt Bősre a szélsőséges párt szimpatizánsai. Szeptember elsején a bősi kultúrház parkolója volt a Nagyszombatból induló, bevándorlók elleni tüntetés célpontja. A községi hivatal akkor egy rendezvényre hivatkozva nem engedélyezte a tüntetést. A rendőrök lezárták a községbe vezető utakat, így Kotlebáék nem jutottak be a faluba. Csak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai vonultak át Bősön. Fenes Iván, polgármester lapunknak elmondta, nem kaptak hivatalos bejelentést a tervezett tüntetésről. „Nem érkezett bejelentés, csak a közösségi portálon láttam a meghívót” – nyilatkozta a polgármester. Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, ha kell, megteszik a szükséges intézkedéseket.Ma délelőttig egyetlen menekült sem érkezett a bősi táborba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?