Korszerűsítették az alapiskola épületét

Szentes |

<p>A Királyhelmec tőszomszédságában található település iskolájában és óvodájában a nyár folyamán különböző felújítási munkálatokat végeztek el, a beruházás költségeit a falu saját forrásból, valamint a helyi, kisebb kapacitású naperőművet üzemeltető vállalat támogatásából fedezték.</p>

Liszkai Gusztáv, Szentes polgármestere lapunknak elmondta, a két oktatási intézménynek otthont adó ingatlanban az elmúlt hetekben felújították a szociális helyiségeket, munkálatok folytak az egyes osztálytermekben, és az épület melegvíz-ellátását is modernizálták. Az 1967-ben átadott oktatási intézményben korábban hosszú ideig komolyabb felújítást nem végeztek, így az elmúlt években a létesítmény fokozatos korszerűsítését a helyi önkormányzat vállalta fel. 2009-ben először a fűtési rendszert építették át, ezáltal sikerült jelentősen csökkenteniük a hőveszteségből is keletkező kiadásokat. Egy évvel később az épület új tetőszerkezetet kapott, majd tavaly kicserélték az ajtókat és az ablakokat is. Idén a korábbi gyakorlathoz hasonlóan szintén a pénzügyminisztérium támogatásával az építmény külső falait szeretnék újraburkolni, a felújítás – mivel a téglaépület szigetelésére nem kell költeni – 15 000 euró felhasználásával elvégezhető volna.

A polgármester tájékoztatása szerint, ha megérkezik hozzájuk a pályázat útján igényelt pénz, és megvalósítják a tervezett fejlesztéseket, az intézmény korszerűsítésére valószínűleg hosszú évekig nem kell költeniük. A működéssel és a karbantartással járó kisebb kiadásokat a község gond nélkül vállalni tudja, és mivel az óvodában és az iskolában a jelenlegi 20-20 fős gyereklétszám – a prognózisok alapján – az elkövetkező időszakban is biztosított lesz, az oktatási intézmény megszüntetésétől sem kell tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?