Korabeli bútorok lesznek a galántai kastélyban

Galánta
Galánta |

Ötvenezer euró támogatást hagyott jóvá a város képviselő-testülete korabeli bútorok megvásárlására a neogótikus kastélyba, valamint huszonötezer eurót különített el a déli torony felújítási munkáinak kiegészítésére.

Az 1633-ban épült galántai neogótikus kastélyban, az Esterházyak egykori családi fészkében 2012-től fokozatosan tart az épület felújítása. Jórészt a Galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás aktivitásának köszönhetően, de a város is sokat tesz azért, hogy az épület ismét a régi fényében pompázhasson. 

Felújítások

2019 decemberében fejeződött be az egyik legnagyobb beruházás, az északi torony felújítása, amely a társulás a mándoki Forgách-kastéllyal közösen elnyert, határon átnyúló Interreg pályázatának köszönhetően és a város hozzájárulásával valósult meg. Nemcsak a homlokzatot, hanem a belteret is sikerült felújítani, az első emeleten egy nagy irodahelyiséget és toaletteket alakítottak ki, a második emeleten pedig egy nagy rendezvényterem várja a vendégeket. 

25 ezer euró

Jelenleg a város szervezésében a déli torony felújítása zajlik, amit az elmúlt hetekben egyrészt a rossz időjárás miatt, másrészt a munka során adódó megváltozott feltételek miatt fel kellett függeszteni. A város képviselő-testülete huszonötezer euró támogatást hagyott jóvá a költségvetésből annak érdekében, hogy folytatni lehessen a felújítást. Peter Paška, Galánta polgármestere elmondta, a kőműves munkák és a villamos vezetékek beszerelése, valamint a vakolás miatt változtatni kellett a projekten. A tervek alapján június végén fejezik be a déli torony felújítását, bár némely képviselők szerint nem reális a kitűzött időpont. 

Korabeli bútorok

A déli torony belterét korabeli bútorokkal szeretnék berendezni, erre a célra ötvenezer eurót szavaztak meg a városatyák.

„A bútorok megvásárlására a kormányhivatalba is nyújtottunk be pályázatot. Amennyiben sikeresek leszünk, akkor a képviselők által megszavazott összeget megspórolhatjuk. A június végi határidőt muszáj elérnünk”

– tette hozzá a polgármester.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?