Korábban átadták az új körforgalmat Nagykaposon

útfelújítás
Nagykapos |

A tervezettnél korábban befejezte a kivitelező a nagymihályi járásbeli Nagykapos egyik legforgalmasabb kereszteződésének körforgalommá alakítását. Petrikán Péter, a város polgármestere a TASR hírügynökségnek elmondta, a lakosság pozitívan fogadta a tervet, és javasolták, hogy további kereszteződéseket is átépítsenek.

„Négy út találkozik ebben a csomópontban, a lakótelep felől érkező autósoknak korábban 15 percet is kellett várakozniuk csúcsforgalomban, most azonban már zökkenőmentesen halad a forgalom" - értékelte Petrikán a Fábry utca, a Dobó tér és a Tolsztoj tér kereszteződésénél megvalósult projektet. A beruházás költségvetése 345 ezer euró, a kivi-telezőnek két héttel a tervezett határidő előtt sikerült elvégeznie a munkát. Az időjárás miatt az útburkolati jelzések felfestését jövő tavaszra halasztották.

Petrikán elmondta, a lakosok javaslatokat tettek a város további kereszteződéseinek átépítésére is. „Ezeket az utakat azonban a megye kezeli, ezért jövőre tárgyalni fogunk a megye vezetésével erről a kérdésről".
 

A kereszteződés felújításának finanszírozásához a város is hozzájárult, annak a 180 ezer eurós támogatásnak köszönhetően, amelyet 2019-es nagymihályi kihelyezett ülésén hagyott jóvá a kormány

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?