Konferencia a romák jövőjéről

Rozsnyó |

<p>Változás és a romák jövője címmel tudományos konferenciát rendeznek ma a Smetanová utcai kultúrházban. A tanácskozást a Kassa Megyei Önkormányzat szervezi a kormányhivatal roma ügyekkel foglalkozó megbízottjának együttműködésével.</p>

Társszervező a U. S. Steel, a Šafárik Egyetem Bölcsészkarának szociális munka szaka és a nyitrai egyetem romológiai tanulmányok intézete. Zuzana Bobríková megyei szóvivő elmondta, a szervezők szeretnék bemutatni a tapasztalatokattés a szociális munka fejlődését a roma közösségekben, valamint lehetőséget biztosítanának a meghívottak együttműködésére. „Olyan kérdésekkel szeretnénk foglalkozni, amelyek a roma közösségekkel függenek össze, keressük a megoldásokat a művelődéssel, az elhelyezkedéssel, a szociális helyzettel kapcsolatos problémákra. Ez a konferencia csak a kezdet, újabbak követik majd, amelyeken az egyes problémákkal külön is foglalkozunk“ - mondta Dušan Šlosár, a Cesta elnevezésű projekt koordinátora.

Szerinte az országnak számos terve van már a romák problémáinak megoldására, de a mindennapi életben nemigen sikerült eddig alkalmazni ezeket. Éppen ezért azt szeretnék elérni a szakmai megbeszélés szervezői, hogy ne csak az állam, az önkormányzat szemszögéből közelítsék meg a problémát az illetékesek, hanem a tudományosság és a gyakorlat felől is.

„Felszólalnak papok, akik a romatelepeken teljesítenek szolgálatot, személyes tapasztalatokkal rendelkező szociális munkások és a roma közösségek aktív képviselői is“ - mondta Šlosár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?