Koncertek sorával várják a Kaszás Attila Kulturális Fesztiválra érkezőket

Zsigárd |

<p>A Kaszás Attila Kulturális Fesztivál keretében több rendezvény zajlik párhuzamosan a héten Zsigárdon.</p>

Hétfőtől a verstábor résztvevői Gál Tamás, Kiss Szilvia színművészek és Czajlik József rendező irányításával elsősorban szlovákiai magyar költők versein keresztül barangolnak a költészet világában, beszédtechnikát tanulnak, helyzetgyakorlatokat próbálgatnak. A hét zárásaként szombaton Tóth László és Barak László verseiből összeállított irodalmi esttel lepik meg a közönséget. Tegnap indult a verséneklők tábora, a foglalkozásokat Gál Tamás és Kiss Szilvia mellett a Kor-Zár zenekar tagjai, Zsapka Attila, Zsapka Zsolt és Madarász András tartja. Itt a hangszerelés, a komponálás, a verselemzés, a színpadi beszéd fortélyaival ismerkedhetnek a résztvevők.
Ma kezdődik a népzenei és néptánctábor a Rév zenekarral, a felnőttek Oláh Attila és Balta Aranka vezetésével mezőkölpényi táncokat, a gyerekek Volner Nagy Melinda és Orsovics Péter irányításával mátyusföldi táncokat tanulnak. Esténként gyerekés felnőtt táncházba várják nemcsak a táborlakókat, hanem a táncolni szerető környékbelieket is.
A fesztiválnak a nagyközönséget leginkább megszólító része a Kárpát-medencében élő nemzetek és nemzetiségek folklórfesztiválja. „Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy abban az énekelt verstől a népzenén, a blueson át a világzenéig számos műfaj képviseltesse magát – mondta Lakatos Róbert szervező, a Rév zenekar vezetője. – A fő szempont pedig természetesen az igényesség, a minőség volt.” A koncertek helyszíne a szabadtéri színpad.
Szombaton 17 órakor tarják a kistérség nyolc magyar alapiskolájának diákjai körében meghirdetett „Gyökereink” irodalmitörténelmi vetélkedő eredményhirdetését. Kiss László, a fesztivál főszervezőjének tájékoztatása szerint a tanulóknak családfát kellett készíteniük, vagy érdekes, a régmúltba nyúló családi történetet kellett beküldeniük. „Bennünket is meglepett, milyen sok igényes pályamű érkezett, amely mögött érződött az alapos kutatómunka” – mondta. Az elkészült családfákat a helyi tájházban állítják ki, a családi történeteket pedig a Zsigárdi Újságban teszik közzé.
V. Krasznica Melitta
Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?