Komplex felújítást terveznek Nagykaposon

Nagykapos |

<p>Az Ung-vidéki település vezetése szeretné felújítani a város óvodáit, az ehhez szükséges pénzt ugyanúgy, mint az alapiskolák épületeinek a komplex rekonstrukciójakor, európai uniós pályázati forrásokból szerezné meg.</p>

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, korszerűsíteni kell a Hviezdoslav lakótelepen lévő szlovák, valamint a magyar óvoda épületeit. Idén saját forrásból erre a célra eredetileg 50-50 ezer eurót fordítottak volna, ám a költségvetés módosítása után – mivel a 2014-re tervezett bevételek jelentősen csökkentek – csupán 35 ezer euró állt rendelkezésre. Ebből a pénzből egy régióbeli vállalat kicserélte az ajtókat és az ablakokat. Mivel a komplex felújításhoz komoly összegre volna szükség, egy ekkora beruházást a város csak akkor végezhet el, ha ehhez állami vagy európai uniós támogatást kap. A szlovák alapiskola rekonstrukciójára a város 2008-ban – egy sikeres pályázatot követően – 1 830 794 eurót fordíthatott, majd ugyancsak európai uniós hozzájárulásból, 1 375 598 euróból a magyar alapiskola épületét modernizálhatta. A polgármester tájékoztatása szerint amint erre lehetőség nyílik, a város az óvodák felújításához is támogatást igényel, ám addig több problémát is meg kell oldani. Gondot okoz, hogy a szlovák óvoda alatti telkek nagy része nem az önkormányzat tulajdonában van, ezek tulajdonjogi viszonyait mindenképp rendezni kell. Ilyen problémával egyébként korábban a Hviezdoslav lakótelepen lévő szlovák alapiskola rekonstrukciója előtt, valamint a közterek 1 201 078 euró költségű modernizációjakor is szembesültek. Ahhoz, hogy ezeket a pályázatokat megvalósítsák, az épületek alatti földterületeket a városnak vagy meg kellett vásárolnia, vagy a tulajdonosokkal hosszú távú bérleti szerződéseket kellett kötnie.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?