Komplex feladat a menedékkérők hosszútávú elhelyezése

Somorja
Somorja |

A felső-csallóközi városban is gyűjtik az adományokat az Ukrajnából menekülni kényszerülők megsegítésére. A város válságstábja a hét elején döntött a koordinált lépésekről.

A héten a Vöröskereszt Gabona utcai irodájában kialakított gyűjtőponton várták az adományokat. Mától azonban már az Area közterület-fenntartó vállalat Pozsonyi úti telephelyén zajlik a koordinált gyűjtés. Somorján a hét elején ült össze a válságstáb. Az egyeztetés egyik leghangsúlyosabb pontja az volt, hogy segítsenek a menekülni kényszerülőknek és összehangolják a munkát a gyűjtésben résztvevő szervezetekkel. Nemcsak tartós, vagy könnyen elkészíthető élelmiszereket, takarókat, higiéniai eszközöket várnak, hanem pénzadománnyal is hozzájárulhat a lakosság a háború miatt nehéz helyzetbe került emberek megsegítéséhez. A város bankszámlát nyitott erre a célra, az SKSK31 0200 0000 0040 2381 6051 számlaszámra várják az adományokat, 29201722-as átutalási referenciaszámmal. Az adakozókon kívül önkéntesek jelentkezését is várják, akik vállalnák a gyűjtőpont üzemeltetését és az ezzel járó logisztikai munkát. Felmérték, hol tudnának szállást nyújtani a menekülteknek.

Orosz Csaba polgármester lapunknak elmondta, hogy számos megoldandó probléma is felmerült a menedékkérők elhelyezése kapcsán. „Komplexebben kell foglalkoznunk ezzel a témával. Jelen pillanatban iskolai kollégium, vagy magántulajdonban lévő szállodák szálláshelyei állnak rendelkezésre. A napokban szakemberrel is tárgyaltunk, aki rámutatott, hogy hosszan tartó válság esetén az oktatásra, az egészségügyi ellátásra, a munkavállalásra is gondolni kell. Az utóbbi nem jelent gondot a munkaerőhiány miatt. De az oktatással, ellátással foglalkozni kell” – részletezte Orosz Csaba hozzátéve, hogy a Somorján élő ukrán közösség önkénteseivel is egyeztetnek, akik közvetítőként is bekapcsolódhatnak a segítségnyújtásba.

Nemsokkal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, a helyi református egyházközség is komplex programot indított. Csallóköz-szerte gyűjtik az adományokat, amelyek egy részét a Pozsonyi Református egyházmegyével és a magyarországi partnerekkel közösen sikeresen átjuttatták Ukrajnába. A közösségi portálon közzétett információk szerint egy felajánlásnak köszönhetően a hét végétől már külön raktárhelyiségben gyűjthetik az adományokat. A korábban felsoroltak mellett útravaló csomagokat is gyűjtenek – palackozott vízzel, üdítővel, csomagolt szalámival, konzervekkel, kekszekkel. Az összeállított csomagokat a határállomásokra juttatják el, olvasható a Somorjai Református Egyházközség Facebook-oldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?