Komáromnál délután, Párkánynál éjjel tetőzhet a Duna

Pozsony |

<p>Ismét pontosította előrejelzését a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet: Komáromnál szombaton délután három óra körül, 885 centiméteren várható a Duna tetőzése, Párkányban pedig vasárnapra virradó éjszaka, 810 centiméteren.&nbsp;</p>

Szombaton 11 órakor Komáromban 885, Párkányban 797 centiméter volt a szint, s a Duna egyre árad.  A folyam teljes szlovákiai szakaszán harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.   Magyarországi előrejelzés szerint is: korábban tetőzhet a Duna KomáromnálKomáromnál a kora délutáni órákban várható a folyó tetőzése 840-845 centiméter közötti vízállással - közölte a város honlapján a polgármester.     Molnár Attila (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint bejárások során azt tapasztalták, hogy szombaton reggel tíz óráig sehol nem fordult elő káros árvízi jelenség a gát mögött. A védmű biztosan tartja a folyót a medrében. Elővigyázatosságból megkezdődött a komáromi gátmű biztonsági megtámasztása.     Komárom szőnyi városrészének védelmére 4640 méter hosszan három zsák széles és öt-hat zsák magas fóliázatlan gátat építettek. A több százezer homokzsákot kézi erővel töltötték meg, vasúti kocsikon szállították a helyszínre, és a vízügyi szakemberek irányítása mellett a honvédség közel kétszáz katonája helyezte el.     A Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint Komáromnál szombaton délelőtt 10 órakor 842 centiméter a vízállás, itt a valaha mért legnagyobb, 801 centiméteres szintet pénteken reggel kilenc órakor lépte át a folyó. A polgármester tájékoztatása szerint a gát 880 centiméterig biztonságot ad a településnek.     Esztergomban 797 centiméteres a vízállás, itt 771 centiméter volt a valaha mért legmagasabb szint, ezt pénteken este nyolckor lépte át a Duna. A grafikonok alapján mindkét helyszínen csökken az emelkedés üteme. (SITA, MTI)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?