Komárom tavaly 1,3 millió eurót fordított a város iskoláira

Egyszerűbb lesz az ügyintézés Komáromban
Komárom |

Komárom önkormányzata tavaly 1,3 millió eurót fordított a város iskoláinak fejlesztésére, modernizálták az iskolakonyhákat, több tornatermet, valamint elvégezték több iskolaépület hőszigetelését.

 Az öt iskolakonyha felújítása és a Rozmaring utcai iskola konyhájának megépítése majdnem egymillió euróba került.

„Nemcsak a vezetékrendszereket cserélték ki, hanem a konyhákon új szellőzőberendezéseket is felszereltek és új konyhai gépeket és eszközöket is vásároltunk. Ennek köszönhetően nemcsak a gyerekeknek, hanem egyházi intézményeknek és a nyugdíjasoknak is tudunk ebédet főzni”

– tájékoztatott a városi hivatal.

A Bethlen Gábor Alap támogatásával a város felújította a Víz utcai Tulipán óvodát.

„Nem egészen 200 ezer euróból hőszigetelték az épületet, kicserélték az ablakokat és felújították a teraszt, emellett 9 ezer euró értékben segédeszközöket is kapott az óvoda” – tette közzé az önkormányzat.

Emellett mind a hat önkormányzati alapiskola tornatermében végeztek felújítási munkákat, ennek költségei elérték a 150 ezer eurót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?