Kölcsey Ferenc Szónokverseny Vácon

Idén a városháza impozáns díszterme adott otthont a Kárpát-medencében meghirdetett, középiskolá- soknak szóló hagyományos Kölcsey Ferenc Szónok- verseny döntőjének.VácA retorikai képességekre, a reformkor ismeretanyagára és az általános tájékozottságra és műveltségre épülő, két részből álló megméret

Idén a városháza impozáns díszterme adott otthont a Kárpát-medencében meghirdetett, középiskolá- soknak szóló hagyományos Kölcsey Ferenc Szónok- verseny döntőjének.

Vác

A retorikai képességekre, a reformkor ismeretanyagára és az általános tájékozottságra és műveltségre épülő, két részből álló megmérettetésen tizenöt versenyző lépett mikrofonhoz: a váci, a szatmárnémeti, a nyíregyházi, a révkomáromi és a szabadkai elődöntők helyezettjei. A verseny győztese Török Máté, a révkomáromi Selye János Gimnázium diákja lett, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium diákjai – Kerekes Nikoletta és Szeles Réka – vitték el a 2. és 3. helyezésért járó díjat.

A versenyt a Minden morzsa számít Közösségépítő és Segítő Egyesület hirdette meg a Kölcsey Társasággal, Vác önkormányzatával és a Váci Szakképzési Centrummal közösen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?