Kolbászfesztiválra készülnek Érsekújvárban

Az érsekújvári magyar tanulók és pedagógusaik is bekapcsolódtak a kolbászkészítő versenybe
Érsekújvár |

November első szombatján rendezik meg az Érsekújvári Kolbászfesztivált, amelyre október 27-ig várják a versenyző csapatok jelentkezését. Jelentkezhetnek munkatársi, baráti, vagy iskolai csapatok is a járási székhelyről, valamint a tágabb régióból.

November 4-én az önkormányzat és a városi Novovital cég szervezésében valósul meg a kolbászfesztivál az egykori Császár bástyánál, azaz a fedett uszoda melletti parkolóban. Kulturális rendezvények zajlanak majd a szabadtéri színpadon és kirakodóvásár lesz a Majzon téren. A nevezési lapot és a verseny feltételeit az érdeklődők megtalálják az Érsekújvári Városi Hivatal honlapján. A kirakodóvásárban résztvevő kézművesek és viszonteladók a Novovital cég honlapján találják meg a jelentkezési lapot. A főzőcsapatnak egy 30 centiméteres, sütésre megfelelő darabot kell leadniuk a zsűrinek. A nevezési lapokat a megadott határidőn belül küldjék el a városházára a jelentkezők. A szervezők 3-5 fős csapatok jelentkezését várják, akik 10 kilogramm kolbászhúsból, amit a helyszínen megkapnak, sütésre kész, megfelelően ízesított kolbászokat kell készíteniük. A nevezési díj 100 euró, az ár tartalmazza a kolbászkészítéshez való húst, illetve a töltéshez szükséges beleket és a sütéshez szükséges áramcsatlakozási lehetőséget. A nevezési díjnak legkésőbb október 31-én meg kell érkeznie a város számlájára. A megmérettetés résztvevői kötelesek fehér köpenyt, illetve kötényt viselni és megfelelő fejfedőt, vagy kendőt. Maguk gondoskodnak arról, hogy legyen hagyományos kézi darálójuk, és ne feledjék otthon a szükséges fűszereket, húsvágó deszkát, kést, edényt és fakanalat sem a massza keverésére. Arra kérik továbbá a versenyzőket, hogy alkalomhoz illően, hangulatosan díszítsék fel a standjaikat. Higiéniai okok miatt a versenyzők nem árusíthatnak kolbászt a helyszínen. A zsűri értékeli az előkészületi munkálatokat, valamint a nyers kolbász látványát, a sült kolbász ízét és a főzősarok díszítését. A rendezvény részletes programjáról időben tájékoztatjuk az olvasókat. Az érsekújváriak 2004-ben vettek részt először a hagyományos kolbászfesztiválon a magyarországi Békéscsabán. Ekkor merült fel az ötlet, hogy Érsekújvárban is rendezzenek hasonló versenyt a térségbeli kolbászkészítők és ügyes amatőr szakácsok számára, elképzelésüket már egy év múlva sikerült megvalósítani. Nem kis szerepe volt ebben a Csemadok helyi szervezetének, néhány lelkes tagjuknak, akik jól ismerték a békéscsabai fesztiválok hangulatát. Később kiegészítették a rendezvényt gyerekeknek és családoknak szánt programokkal, így hamisítatlan őszi fesztivállá nőtte ki magát a rendezvény, amelyre külföldi baráti, illetve vendégcsapatok is érkeztek. A kolbászkészítők finom pogácsával, kacsazsíros hagymás kenyérrel, de jó borral és hazai pálinkával is megvendégelték mindazokat az ismerőseiket és barátaikat, akik megálltak egy szóra a standjuknál.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?