Dunaszerdahely. Hatmillió kétszázezer koronáért adja el Dunaszerdahely önkormányzata 31 százalékos üzletrészét a nyereséges Southerm lakáskezelő kft.-ből. A testületben többséget alkotó MKP-s képviselők lesöpörték a függetlenek javaslatait, és megszavazták a döntést a hétfői ülésen.
Kiszállt a város a lakáskezelő társaságból
Az eladási javaslatot Tokovics Vilmos, a Southerm egyik tulajdonosa és jelenlegi vezetője terjesztette be. A város nevében beszélt, szerinte ugyanis kézenfekvő megoldás az eladás, mert olyan nagyszabású invesztícióra készülnek, mely nagy rizikót jelentene az önkormányzatnak. A 832 millió koronás bioenergia-befektetést – melytől 10 százalékos energiaár-csökkenést várnak – ugyanis kölcsönből finanszíroznák, mely túl nagy terhet jelentene a városnak.
Az MKP-s képviselők egyetértettek az igazgató javaslatával, és az általa felajánlott vásárlási árral. A függetlenek előbb azt kifogásolták, hogy egy ilyen horderejű gazdasági kérdésben átlátható információk alapján kellene dönteniük, majd az adás-vétel ellen szólaltak fel, végül azt javasolták, ha egyszer el akarják adni a város üzletrészét, azt legalább piaci áron tegyék. Javaslataikkal nem értettek egyet az MKP-s képviselők, és végül ún. könyvelői áron adták el a város üzletrészét a Southerm lakáskezelő Kft.-ből.
A Southermnek három tulajdonosa van: Dunaszerdahely városa, id. Hulkó Gábor, aki városi képviselő, és Tokovics Vilmos, a cég mostani ügyvezetője. Hulkó Gábor tulajdonképpen megszavazta a városi vagyon eladását egy olyan cégnek, melyben neki is tulajdonrésze van. A lakáskezelő vállalat megosztja Dunaszerdahely közvéleményét. Leggyakoribb kifogás ellene a lakbérek emelése, és a számlázási mód. Az energiaszolgáltatás terén eddig nem voltak problémák a városban.. (jom)
Érvek és ellenérvek
Jarábik Gabriella független képviselő: „Érdemes lett volna megvárni az uniós pályázati kiírásokat a bioenergia támogatására vonatkozóan.”
Hajdú Zoltán független képviselő: „Szerintem nem megalapozott a bioenergia-tanulmány, mellyel az adás-vételt indokolták, hiányosak a gazdasági adatok.”
Antal Ágota független képviselő: „Egy nyereséges cég 31 százaléka nem csak hatmilliót ér, és előbb gazdasági átvilágítást kellett volna végeztetni.”
Pázmány Péter polgármester: „Így (ha nem adja el a város az üzletrészét – szerk. megj.) biztosan csődbe jut a Southerm.”
Tokovics Vilmos, a Southerm igazgatója: „A városnak eddig sem volt beleszólása az energia árába, azt az állami regulációs hivatal állapítja meg.”
Keszegh Pál MKP-s képviselő: „Úgy gondoljuk, akkor lenne jó, ha a város nem vállalna rizikót.” (jom)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.