Kisiskolák nagy gondokkal

<p>Nána/Bart/Bény/Kisújfalu. Nánán és Barton hat, Bényben négy elsőssel kezdik meg a 2014/15-ös tanévet. Kisújfalun szeptemberben nem nyitnak első osztályt, viszont a következő tanévben már négy-öt elsőssel számolnak.</p>

GULYÁS ZSUZSANNA

A párkányi körzet kisiskoláit csak az állami norma kiegészítésével, önkormányzati támogatással sikerül megtartani. „Nehéz év áll előttünk, de a nehézségek dacára iskoláink megmaradásáért küzdünk” – állítják egybehangzóan az érintett települések vezetői.

Nánán, Barton, Bényben és Kisújfalun is alsó tagozatos kisiskolák működnek. Bény kivételével mindenütt összevont osztályokban folyik a tanítás.

„A beiratkozással kapcsolatban végre pozitív fordulatról számolhatok be: a nánai magyar óvodából minden gyereket a helyi kisiskolába írattak, így szeptembertől hat elsősünk lesz – tájékoztatta lapunkat Matuska Zsuzsanna, Nána polgármestere. Nánán az önkormányzat, az iskola és a civil szféra összegfogásával jótékonysági bált is szerveztek, amelynek bevételét az óvodára és iskolára fordítják. „Az önkormányzat évente 10 ezer eurót különít el az iskola fenntartására. Most a megemelkedett diáklétszámnak köszönhetően emelkedett az állami normatíva is, így kevesebbet – 8,5 ezer eurót – kellett költenünk erre a célra” – mondta Matuska Zsuzsanna. A barti és a bényi önkormányzat is jelentős összeget fordít iskolái fenntartására. „Az államtól kapott 28 ezer eurós normatíva mellett az óvodára és az iskolára évente 40 ezer eurót fordítunk a község költségvetéséből. Az iskolába négy leendő elsőst írattak be. A tanítás összevont osztályban folyik, jelenleg 15 tanulónk van” – tájékoztatta lapunkat Hubač Sándor, Bart polgármestere. Bényben az önkormányzat havi 3–4 ezer euróval támogatja az iskola üzemeltetését. „Az iskola fenntartási költségeit jelentősen emeli, hogy egyházi tulajdonú ingatlanban működik. Átlag havi 7 ezer euróba kerül a fenntartása, így a tanulók után kapott állami normatívát minden hónapban jelentős összeggel kell kiegészítenünk. Ezt az összeget az óvoda és az iskola összeköltöztetésével lehetne lefaragni” – véli Čákvári Éva polgármester.

A kisújfalui iskolának jelenleg tizenegy diákja van. „Három iskolaköteles gyerekből egyet szlovák iskolába írattak, és a másik kettőt – mivel nagyobb testvérük nem hozzánk jár már – sem ide íratták. Jövőre viszont négy-öt elsőssel számolunk” – nyilatkozott lapunknak Mészáros Zsuzsanna igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?