Kis nyitrai abszurd: fizetniük kell, hogy hazajussanak a parkoló melletti bérházban lakók

Nyitra |

<div>&nbsp;Két évvel az ítélethirdetés után sem haladhatnak át a lakók azon az ingatlanon, amelyen keresztül az egyetlen út vezet a házukhoz. A Nyitrai Járásbíróság 2012-ben nekik adott igazat és használati joggal terhelte a szálloda parkolóját, a kerületi bíróság azonban felülvizsgálatot rendelt el, mert úgy látja, a lakóknak fizetniük kell, hogy áthajthassanak.</div><div>&nbsp;</div>

A Zobor Szálloda mögötti parkolót 2005-ben úgy adta bérbe a város, hogy a telket nem terhelte átjárási használati joggal. A 99 évre kötött szerződésben az szerepel, hogy a bérlő parkolót és föld alatti garázsokat épít a telken, ezek átadása után pedig jutányosan megvásárolhatja az ingatlant. A garázsok nem készültek el, de a város már 2009-ben eladta a telket 236 ezer euróért. Azóta is csak felszíni parkoló van ott, a föld alatti rész megépítésére ugyanis semmi nem kötelezi a tulajdonost, jogi képviselője mégis azzal érvelt a bíróság előtt, hogy a használati jog gátolná az építkezést. Arra a kérdésre, mikor akarják elkezdeni, azt válaszolta, majd ha lesz rá pénzük. Addig évi 200 eurós bérlet fejében hajlandók megengedni a parkoló melletti bérház lakóinak, hogy autóval áthaladjanak a parkolón. Mint kifejtette, ezáltal nem sérülnek a lakók személyiségi jogai, mert a sétálóutca felől gyalog megközelíthetik a lakásukat. A Radlinský utca, amelyen a bérház áll, a sétálóutcáról nyílik és egyirányú, vagyis a korzóról csak a hajnali és a késő esti órákban közelíthető meg, olyankor, amikor véget ér a behajtási tilalom. Miután áttanulmányozta a szálloda jogi képviselője által benyújtott dokumentumokat és terepszemlét tartott a helyszínen, a bírónő arra a következtetésre jutott, hogy egy majdani építkezésre hivatkozva a parkoló tulajdonosa nem akadályozhatja a lakókat az átjárásban. „Mivel semmiféle dokumentummal nem tudta igazolni, hogy az építkezés a közeljövőben elkezdődne, a sétálóutcáról pedig csak időközönként megközelíthető a ház, a jogszerű megoldás az, ha az ingatlant a bérházban lakók használati jogával terheli” – áll a határozatban, amelyet a szálloda tulajdonosa megtámadott. A kerületi bíróság neki adott igazat, mert úgy látja, a lakóknak ugyan joguk van az átjáráshoz, de ezért fizetniük kell. A szálloda tulajdonosa mostanáig évi 200 eurót kért a Radlinský utca lakóitól, ők ezt soknak tartották. Elutasították azt az ajánlatot is, hogy a nyugdíjasok és az egészségkárosodott személyek ingyen hajthatnak át a parkolón, mindenki számára egyforma feltételeket akarnak. A dolgok jelenlegi állása szerint fizetség nélkül már nem ússzák meg, a kérdés csak az, mennyibe kerül nekik a használati jog.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?