Királyhelmec belevág az uniós projekt megvalósításába

Királyhelmec |

<p>Királyhelmec jogi képviselői néhány napja értesültek arról, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a város beadványát, melyet a Legfelsőbb Bíróság korábbi döntése kapcsán nyújtott be.</p>

A településnek így a már korábban végrehajtási szakaszba ért határozat értelmében 1 321 326 euró tartozást kell kifizetnie, amely mindennap 132,78 euróval emelkedik. Ugyanakkor egy sikeres pályázatnak köszönhetően nemrég lehetőség adódott a Mailáth József Regionális Múzeumnak otthont adó műemléképület felújítására is. A Bodrogközi és Ung-vidéki Közművelődési Intézet – Kassa Megyei Önkormányzat Kulturális Intézménye, a múzeum üzemeltetője, Cigánd község, valamint Királyhelmec városa, az épület tulajdonosa még 2011-ben közösen készített pályázatot, amellyel az említett fejlesztés elvégzésére kértek és kaptak támogatást. A Magyar–Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 címmel meghirdetett projekt keretében elnyerhető pénzalapokból az elkövetkező 24 hónap alatt egy 1 180 440 euró összköltségű beruházást valósítanak meg. Cigándon 615 670 euróból egy kulturális létesítmény épül, a királyhelmeci intézmény 241 670 euróból a múzeum belső tereit újíttatja fel, a város pedig 323 100 euró felhasználásával a ház külső restaurálását végezi el. A költségek 5-5 százalékát a pályázóknak kell állniuk, ez Cigánd esetében 30 780 euró, a kulturális intézménynél 12 080, az ingatlan tulajdonosánál pedig 16 155 euró kiadást jelent. Kalapos Árpád, Királyhelmec alpolgármestere lapunknak elmondta, a műemléket mindenképpen szeretnék felújítani, az ehhez szükséges pénzügyi hátteret a dolgok jelenlegi állása szerint biztosítani tudják. Mivel a beruházás utófinanszírozott projektként valósul meg, a város vezetésének nemcsak az öt százalékos önrészt, hanem a fennmaradó 306 945 eurót is elő kell teremtenie, melyet az elszámolás után, a beruházás megvalósultával természetesen visszakap. Az ügyben egyelőre nem született végleges döntés, de az alpolgármester tájékoztatása szerint az a legvalószínűbb, hogy a település a fejlesztés elvégzésre banki kölcsönt vesz fel. Királyhelmec eladósodottsága ugyanis a megengedett 60 százalékosnál jóval kedvezőbb, csupán 12 százalékos, így a város a projekt megvalósításához szükséges összegnél nagyobb hitelt vehet fel.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?