Kiraboltak egy málasi nyugdíjast, transzformátorokat fosztogattak – már őrizetben vannak

Málas
Málas |

A két gyanúsított egy 77 éves idős asszonyhoz törtek be, akit fizikailag bántalmaztak és ellopták a pénztárcáját – közölte a Nyitra megyei Rendőrségi Igazgatóság.

A két személy elmúlt éjszaka erőszakkal behatolt egy családi házba a Lévai járásban található csaknem 500 fős Málason. Az ott lakó 77 éves nyugdíjas asszony rajtakapta őket, ám az elkövetők erre a kezeit a háta mögé szorítva levitték őt a padlóra, pénzt követeltek tőle, majd többször bántalmazták is. Végül – az iratokkal együtt – elvették a károsult pénztárcáját, aki azt egy párna alatt tartotta.

A lévai rendőröknek nem sokkal az eset után sikerült kézre keríteniük az elkövetőket, majd a nyomozás során kiderült, hogy korábban transzformátorokat is fosztogattak, az így szerzett rézhuzal tekercseket pedig egy gyűjtőtelepen adták el.

A gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezte az illetékes járási bíróság. Védett személy ellen elkövetett rablás bűncselekményével, illetve a közhasznú készülék működésének három rendbeli veszélyeztetésével gyanúsítják őket.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?