Kiizzadták a győzelmet

Ógyalla. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának ógyallai újoncánál a 11. forduló után kényszerszülte edzőváltásra került sor. Michal Totot, aki váratlanul visszatért Komáromba, az őszi idény végéig a „sörgyáriak” edzői képesítéssel is rendelkező klubtitkára, Ondrusek Péter helyettesíti.

Egy héttel ezelőtt ugyan még nem termett babér számára, ám szombat délután újdonsült védenceivel már győzelemnek örülhetett. A szakadó esőben, felázott talajú pályán lejátszott párharc első félidejében a vendéglátók kezdeményeztek többet. Enyhe mezőnyfölényükből azonban nem tudtak gólt elérni. Az ógyallai szurkolók két ízben is gólt kiáltottak, ám Gelle, Cingel lövése csupán a kapufán csattant. A gyors ellentámadásokkal kísérletező, zártan védekező vendégek nem kerültek góllal kecsegtető helyzetbe. Fordulás után azonban megtört a jég. A 46. percben szabadrúgáshoz jutottak a vendéglátók, Cingel mintegy 23 méterről a hálóba talált. Ennél a momentumnál nagyot hibázott a vendégek kapusa is, aki nem ügyelt eléggé a csúszós talajon megpattanó labdára. Hat perc elteltével növelték előnyüket a hazaiak. Ekkor ismét szabadrúgás előzte meg a találatot. A Vincúr kapusról kippatanó labdára Lakatoš csapott le, aki közelről a hálóba célzott. A kétgólos vezetés tudatában érthetetlenül takaréklángra kapcsolt az Ondrusek-legénység. Az egyre többet kezdeményző zselíziek elsősorban távoli lövésekkel kísérleteztek, ami nem járt eredménnyel. A vendégek a 82. percben szépítettek. Az ógyallai védelem röviden szabadított fel, a hibából Maďar húzott hasznot. Az izgalmas végjátékban beszorultak a hazaiak, némi szerencsével azonban megőrizték egygólos vezetésüket. A látottak alapján elmondhatjuk, hogy a felázott talaj kínálta lehetőségekből hasznot húzó hazaiak és egyben a mezőny legjobbja Cingel volt.

HURBANOVO–ŽELIEZOVCE 2:1 (0:0). Gólok: Cingel (46.), Lakatoš (52.), ill. Maďar (82.). Játékvezető: Janus, 200 néző. HURBANOVO: Daniš–Vozárik (68. Tomáš Bičan), Cingel, Lucza (46. Kraslan), Tárnok, Lakatoš (90. Sárközi), Miroslav Bičan, Kurák, Pollák Péter, Gelle. Pajtinka. ŽELIEZOVCE: Vincúr–Balko, Kollár (90. Krammer), Czíria, Rotík (62. Gábriš), Černý, Maďar, Polák, Šál, Mužík, Barecz. (op)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?