Ki a felelős a történtekért?

Komárom. Szombaton este 9 óra tájban a II. lakótelepen, az Udvaros utcában néhány perc leforgása alatt hét lakásban szétrepedt kilenc radiátor.

Komárom. Szombaton este 9 óra tájban a II. lakótelepen, az Udvaros utcában néhány perc leforgása alatt hét lakásban szétrepedt kilenc radiátor. A további károk megelőzése érdekében az összesen 76 lakásos két háztömbben lezárták a fűtést; a szolgáltatást előzetes értesüléseink szerint csak tegnap, az esti órákban indították újra.

Fiala Zoltán, a lakásokat kezelő Alternatíva Kft. energetikai osztályának vezetője elmondta: szakembereik tegnap cserélték ki a meghibásodott fűtőtesteket, illetve csatlakoztatták le azokat a rendszerről. Az új radiátorokat a törvény értelmében a lakóknak kell biztosítaniuk; akik ezt tegnap megtették, azoknál felszerelték az új fűtőtesteket, akik nem, azoknál leplombálták a csatlakozást. A meghibásodás feltételezett okáról szólva Fiala megjegyezte: véleménye szerint a fűtőrendszerben valamilyen oknál fogva olyannyira megnövekedett a nyomás, hogy az szétrepítette a radiátorokat. „Én azt tanácsolnám a lakóknak, hogy a biztosítón keresztül a Com-thermtől követeljenek kártérítést.”

Csonka Lajos, a fűtést és a melegvíz-ellátást biztosító Com-therm igazgatója állítja, cégük nem követett el semmilyen hibát, fűtőházuk, amely a két szóban forgó lakótömböt ellátja, normális körülmények között működött. „A radiátoroknak hat atmoszféra nyomást is ki kell bírniuk, mi pedig 2-2,5 atmoszférán adjuk a fűtővizet. Akkora nyomást nem is tudunk produkálni, amekkora a radiátorok szétszakadását okozhatná” – mondta. Megjegyezte: társaságuk a lakótömbök lépcsőházáig köteles leszállítani a hőt, annak az épületen történő elosztása már a lakáskezelők és a tulajdonosok felelőssége. Az igazgató szerint a hibát nem náluk, hanem a 40-50 éves, elöregedett vezetékrendszerben és radiátorokban kell keresni, és azoknál, akik elmulasztották a felújításukat. Azt sem tartja kizártnak, hogy csupán véletlen egybeesés miatt repedtek meg aránylag rövid időn belül több radiátor is. Mint mondta, ezek az esetek mintegy figyelmeztetésül is szolgálhatnak a lakók számára, hogy ellenőrizzék a radiátorok és a kötések állapotát.

Információnk szerint hasonló radiátorszakadás július 30-án, augusztus 12-én és 15-én már történt a Megyercsi út 14-20 szám alatti bérházaiban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?