Kevesebb volt a turista

<p>Galánta/Szenc. Idén elmaradt a valódi nyár. A három nyári hónap átlaghőmérséklete nem haladta meg a tavalyi csúcsértékeket. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet közlése szerint az év legmelegebb időszaka nem volt sokkal hűvösebb a szokottnál, de kevés volt a napsütéses nap és sok volt a vihar.</p>

ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Ritkán volt strandidő a vakáció alatt, ezt a fürdők látogatottsága is igazolja. A Mátyusföldön levő fürdőkben – Galántán, Szencen, Felsőszeliben és Diószegen – kevesebb volt a turista.

Harmadával

kevesebb látogató

A felsőszeli termálfürdőben általában június 1-től szeptember 15-ig tart a szezon. Idén körülbelül harmadával kevesebben látogattak el a fürdőbe, mint a korábbi években. Csiba Edmund, a fürdőt üzemeltető községi Hosal vállalat igazgatója szerint az időjárás mellett a gazdasági helyzet is befolyásolta a vendégek számának csökkenését. „Ez megnyilvánult a látogatottságban, a fogyasztásban és az üdülések időtartamának lerövidülésében. Valamikor tíz napra, egy hétre jártak a turisták, már novemberben és decemberben lefoglalták a nyári szállást. Most maximum négy-öt napot maradnak, nem foglalnak nyaralót, érkezéskor akarnak szállást kapni” – tájékoztatta lapunkat az igazgató. A fürdő most is népszerű a cseh és a lengyel turisták körében, de évekkel ezelőtt jóval több volt a külföldi fürdőző. Az utóbbi években főként a környékbeli falvak lakosai választották a felsőszeli termálfürdőt. Az igazgató szerint a gyengébb szezon nem ad okot arra, hogy változtassanak az üdülőhely működésén. „Tavalytól ingyen használhatják a látogatók a csúszdát és a nyugágyakat. A parkolónkat kamerarendszerrel védjük” – mondta Csiba Ödön. Az 1551 méter mély furatból nyert 63 fokos termálvizet lehűtik, ezzel töltik fel a medencéket. A víz enyhíti a mozgásszervi problémákat.

Szencen félmillió turistát regisztráltak

Nyáron körülbelül 450-500 ezer turista fordult meg a szenci Napfényes-tavaknál. Karol Balogh, a Szenci Idegenforgalmi Vállalat igazgatója elmondta, július első és utolsó hetében jó idő volt, augusztusban viszont csak hét napsütéses nap volt. „A kevésbé jó időjárás ellenére jó volt a kemping telítettsége. A látogatók mintegy 60-65 százaléka Csehországból érkezett, körülbelül negyedük hazai turista, a többiek Hollandiából, Németországból, Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból, Írországból jöttek – közölte Karol Balogh. – Mivel gazdasági szempontból kevésbé alakult jól a szezon, jövőre csak a tavak déli oldalán levő szociális helyiségek és a kinti zuhanyzók felújításának befejezését tervezzük.”

Diószegen

fele annyi volt a turista

Mária Gubíniová, Diószeg szóvivője lapunkat úgy tájékoztatta, a diószegi Vince-erdő Termálfürdőben a tavalyi évhez viszonyítva 58 százalékkal visszaesett a látogatók száma. Emiatt a rossz időjárást okolják. A szezon elején hatalmas tűz ütött ki a diószegi fürdő előtti tarlón, ötven autó megégett. A galántai Galandia Termálfürdő gazdasági problémákkal zárta a nyári szezont. A hónap elején lemondott a vállalat ügyvezetője, Ladislav Majerník. Ladislav Maťašovský, Galánta polgármestere elmondta, a város 50 000 euró kölcsönt adott a termálfürdőnek, hogy ki tudják fizetni a számlákat és megmentsék a fürdőt. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?