Kétszer adtak el egy utat Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>A jogi végzettségű képviselők paranormális jelenségnek nevezték a történteket, és kikérték a jegyzőkönyveket a cég irodájából.&nbsp;</p>

Kétszer adott el egy városi ingatlant, a lovardához vezető út alatti parcellát a Novocentrum Részvénytársaság. Egy alkalommal a városnak, egyszer pedig egy gútai vállalkozónak. A képviselő-testület legutóbbi ülésén kiderült, az öt városi képviselőből álló felügyelőtanács tagjai is csak utólag értesültek arról, hogy két vevőnek adták el a lovardához közeli bekötőutat. A testület tagjai kikérték a jegyzőkönyveket a Novocentrum cég irodájából, abból azonban nem derült ki, hogy a felügyelőtanács tagjai foglalkoztak volna az út eladásával. A gútai vállalkozó 2016. szeptember 9-én kérvényezte a parcella megvásárlását és idén tavasszal került a tulajdonába. Egy másik, ugyanazon év novemberéből származó adásvételi szerződés alapján a város vette meg a Novocentrumtól ugyanazt a telket, a Bethlen Gábor, a Várday Pál és a Kálvária alatti utcából a lovardához vezető út 2526 négyzetméteres területét. A parcella azonban nem kerülhetett a város tulajdonába, mert a kataszteri hivatal figyelmeztette a városháza alkalmazottait, hogy már folyamatban van a terület átíratása egy másik tulajdonosra. Az önkormányzati ülésre beterjesztett anyag alapján a képviselőknek szavazniuk kellett volna arról, mi legyen a korábbi adásvételi szerződéssel, a testület azonban nem volt hajlandó foglalkozni a kérdéssel mindaddig, amíg a főellenőr ki nem vizsgálja, hogyan fordulhatott elő ilyesmi. A városi hivatal jogi osztályának képviselői azt mondták, kommunikációs problémáról van szó, és vélhetően mulasztás történt.  Most három évre visszamenőleg ellenőriztetik a képviselők a Novocentrum gazdálkodását. Štefan Rovňaník főellenőr azt mondta, ez sokáig fogy tartani, nem végezhető el néhány hónap alatt a mélyreható gazdasági vizsgálat, amely elsősorban az ingatlanok eladásával kapcsolatos szerződéseket érintené.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?