Kétnyelvű tájékoztató táblák a kórház udvarán

Komárom |

<p>Új, kétnyelvű tájékoztató táblák kerültek a napokban a komáromi kórház udvarára, a táblák a páciensek és a látogatók jobb eligazodását segítik a több mint 30 épületből álló komplexumban.</p>

„A bejárat közelébe fényérzékelővel ellátott, nagyméretű színes táblát helyeztünk, amelynek háttérvilágítása a külső fényviszonyok alakulásától függően kapcsol be. Így a sötétedés után érkező betegek sem tévedhetnek el” – mutatott rá Viktor Dudáš kórházigazgató. A fő tájékoztató táblán kívül továbbiakat is elhelyeztek, amelyek az egyes épületek bejáratát jelzik. Minden pavilont más-más színnel és betűtípussal láttak el, amelyiknek több bejárata is van, azokat külön számozták. Az igazgató elmondása szerint az új tájékoztató rendszer kialakítása az idei beruházási terv része volt, az anyagi háttér fedezéséhez hozzájárult a kórházat igazgató Agel-csoport is.A Forlife nonprofit szervezet által működtetett komáromi kórházban az utóbbi években szerencsére természetessé váltak a kétnyelvű feliratok, egy-egy új részleg kialakítása, vagy felújítása során már magyarul is megjelennek az információk. A több mind 110 éves intézmény a vonzáskörzetébe tartotó mintegy 107 ezer lakos számára biztosítja az egészségügyi ellátást; az itt élők közel 65 százaléka magyar nemzetiségű. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?