Kétéves szociális program indult Gútán

Gúta |

<p>Az Európai Szociális Alapnál nyert 58 680 eurós pályázati forrásnak köszönhetően januárban kétéves szociális programot indított a város a hátrányos helyzetű lakosok megsegítésére.</p>

„A pályázati pénzből három személyt, egy szociális szakembert és két asszisztenst alkalmazunk, akik egyrészt terepmunkát végeznek, másrészt segítik az arra rászorulók adminisztratív ügyeinek intézését” – tájékoztatott Németh Iveta, a városi hivatal vezetője. Rigó Andrea projektvezető, valamint Király Nikoletta és Sztojka Imre asszisztens hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt fogadja az ügyfeleket a Templom tér 32. szám alatt, kedden és csütörtökön pedig a terepet járják. Mindenekelőtt a Dankó Pista lakótelepet, amely kiemelt helyet kapott a programban.

„A rászorulóknak segítünk a nyomtatványok kitöltésében, a hivatalos iratok beszerzésében, kérvények megírásában. Két hajléktalannak például szociális támogatást intéztünk az elmúlt hetekben – mondta Király Nikoletta asszisztens. – Másrészt próbáljuk továbbtanulásra ösztönözni a diákokat, a legtöbb esetben ugyanis a családi környezetben nem kapják meg az ehhez a szükséges motivációt. Továbbtanulás, szakma nélkül viszont nem tudnak kitörni ebből a környezetből. Már az is sikernek számít, hogy a szülőket rávettük, menjenek el a szülői értekezletre, tájékozódjanak a lehetőségekről. Az oktatási intézményekkel együttműködve figyeljük, rendesen járnak-e a gyerekek az óvodába, iskolába.”

Anyagi támogatást ugyan nem tudnak nyújtani, de a helyi médián keresztül gyűjtést szerveznek, és használt bútorokkal, ruhákkal segítik a rászorulókat. Akiknek szemétdíj-elmaradása van, tavasszal környezetük rendbetételével, takarítással, a szemétlerakatok felszámolásával ledolgozhatják ezt a tartozást.

„Még nagyon az elején tartunk a munkának, bízom benne, hogy két év elteltével kézzelfogható eredményeket tudunk felmutatni” – tette hozzá Király Nikoletta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?