Két kilencvenkilenc évest köszöntenek

A januárban ünneplők közül mindenki szívesen látja a város küldöttségét.KirályhelmecEgy idén induló program keretében a város vezetői otthonukban köszöntik fel a kilencvenévesnél idősebb polgárokat, az újszülöttek tiszteletére pedig fát ültetnek.Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazg

A januárban ünneplők közül mindenki szívesen látja a város küldöttségét.

Királyhelmec

Egy idén induló program keretében a város vezetői otthonukban köszöntik fel a kilencvenévesnél idősebb polgárokat, az újszülöttek tiszteletére pedig fát ültetnek.

Molnár Ildikó, a Királyhelmeci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője, a kezdeményezés elindítója lapunknak elmondta, a Gólyahír programban a helyi újságban közölni szeretnék minden kilenc hónaposnál fiatalabb királyhelmeci gyerek fotóját és nevét. A szülők az adatokat és a gyermekükről készített digitális felvételt a [email protected] e-mail címre küldhetik el. Mostantól a város ünnepélyes keretek közt köszöntik minden év májusában az az évben születetteket és szüleiket, októberben pedig ünnepélyt rendeznek a városi hivatal kistermében, melyen többek közt a polgármester köszönti az új királyhelmeci polgárokat. A rendezvény után – melyen mindenki kis ajándékot és oklevelet kap – a város közterületein fákat ültetnek, melyekhez az abban a félévben születettek nevét is feljegyzik. Ehhez a kezdeményezéshez is lehet csatlakozni, a lehetőségről a gyerek születésekor, az anyakönyvi hivatalban tájékoztatják a szülőket. (Királyhelmecen egyébként tavaly 76 gyerek született, 38 kisfiú és ugyanennyi kislány – a szerk. megj.)

Az osztályvezető elmondása szerint ettől az évtől a 90. életévüket betöltött polgárokat a város vezetői otthonukban köszöntik fel, ajándékot is visznek az ünnepeltnek. A részleg munkatársa a születésnap előtt személyesen keresi fel az érintetteket, hogy megkérdezze, szeretné-e vendégül látni a gratulálókat. A nyugdíjasotthonban vagy más szociális intézményben élőket is meglátogatják. Jelenleg 27, kilencvenévesnél idősebb lakosa van a városnak, közülük ketten 99 évesek lesznek. Januárban öt polgárt szeretnének felköszönteni, a megkeresésre mindannyian pozitívan reagáltak. (lz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?