Két keréken az Európai Unió felé

Volt idő, amikor a szocreál biciklipiacot a Csepel és a Favorit kerékpárok uralták, majd a KGST-országokat elárasztották a formás, kiváló minőségű szovjet Ural biciklikkel.

Kender József bicikligyárosSomogyi Tibor felvételeEz a jármű ugyanazon az elven működött, mint az összes többi társa, alkatrészei között megtaláltuk a nyerget, a kormányt, a láncot, a fogaskereket, sőt még a pedált is, de volt egy tulajdonsága, amellyel messze a többiek fölé emelkedett, hajthatta az emberfia, amíg csak szusszal bírta, az istennek sem ment. Ülni ugyan lehetett rajta, nagyjából úgy, mint az ausztráliai egypúpú tevén, de az igazi boldogságot az jelentette, ha az ember leszállhatott róla. Ma már egészen más a világ, precíziós műszerként ható kerékpárokon suhanunk a Szlovákiát behálózó mintegy harminc kilométernyi kerékpárút-hálózaton. Semmi sem tökéletes, mondaná a Kisherceg által megszelídített róka, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy jobb minőségű kerékpárt már két-három évi fizetésből megvehetünk.

Bagotán, a falu legutolsó épülete, az impozáns irodaház falán egy törökös hangzású cégtábla köszön ránk imigyen: Kenzel. Később megtudjuk, hogy mozaikszó, amely a cégtulajdonos Kender József nevéből és korábbi foglalkozásából, a zöldségtermelés és forgalmazás szlovák változatából alakult ki. Az irodaház mögött kialakított gyártelepen végül kiderül, hogy egzotikus keleti tárgyak helyett kerékpárokat gyártanak. Kender József elmondta, hogy a zöldségpiac bizonytalansága és kiszámíthatatlansága miatt döntött úgy, változtat az eredeti vállalkozásán. Kezdetben olasz gyártmányú kerékpárok behozatalával és forgalmazásával foglalkoztak, majd magyarországi nagybátyjával közös kft.-t hoztak létre, és Babetta, valamint kerékpáralkatrészek árusításába kezdtek. Az alkatrészeket a cseh piacon szerezték be, melyek iránt Magyarországon jelentős kereslet mutatkozott. Innen származott az ötlet, hogy a forgalmazott alkatrészeket nem csupán a régi kerékpárok javítására, hanem újak gyártására is fel lehetne használni. Fokozatosan megvásárolták a hegesztőgépsort, a festőkészülékeket, az égetőkemencéket, s külön gépsort az abroncskészítésre, valamint az összeszerelő részlegre.

# A cég beindításakor s ma is nagyon fontos szerepet játszik a piackutatás, a piaci helyzet naprakész elemzése, a rendszeres részvétel a nemzetközi kiállításokon. A cégben fő idényben, tehát a tavaszi és a nyári hónapokban mintegy nyolcvan alkalmazott dolgozik, túlnyomó többségük helybeli és a környező községekből való.

Az üzemnek saját tervezőirodája van, gyermek-, felnőtt-, úti és terepkerékpárokat készítenek. Kender József a kiállításokon való jelenlét eredményének tekinti, hogy az alig két éve alapított cég mára betört a hazai és a magyar piac mellett a görög, a román, a cseh és a német piacra is. Jelenleg negyvenezer kerékpárt gyártanak, de a meglevő technológiával meg akarják kettőzni a mennyiséget.

Európa nyugati országaiban az utóbbi évtizedben a kerékpározás reneszánszát éli, magas rangú politikusok, közéleti emberek, egyéb hírességek imidzsük javítása és kialakítása érdekében, s persze környezetvédelmi és egészségügyi szempontok végett is gyakran ülnek kerékpárra, akár munkahelyükre igyekezve, akár szabad idejükben. Nálunk továbbra is a kisvárosi és a falusi emberek célszerű közlekedési eszköze maradt, elsősorban azért, mert nagyobb városaink körül még nem létesítettek kellő távú és minőségű kerékpárutat, a közúti forgalomban pedig az autósok balesetveszélyes akadálynak minősítik.

A cégnek Szlovákiában három nagyraktára üzemel, Ógyallán, Trencsénben és Kassán, ahová saját teherautóikkal szállítják az árut, e három helyről egész Szlovákiát képesek ellátni kerékpárral.

A fejlesztés terén alapfeladatuknak tekintik a minőség javítását, az új típusú vázak kialakítását. Technológiaváltással már most is biztató eredményeket értek el, ezért nem véletlen, hogy Svédország és ĺrország is érdeklődik a Bagotán gyártott kerékpárok iránt. Kender József jelentős minőségi tartalékokat lát még a szerelésben, mert kizárólag az embereken múlik, milyen minőségű munkát végeznek. A kerékpár gyártásához szükséges alkatrészeket csehországi szállítóktól kapják, a vázak alapanyagát, a csöveket pedig Magyarországról.

# A bagotai Kenzel cég nyilván nem tartozik a világ legnagyobb üzemei közé, létrejötte mégis figyelemre méltó, mert egy olyan régióban teremtettek munkahelyeket, ahol az utóbbi évtizedben mintegy tizenötezer munkahely szűnt meg, s ahol a munkanélküliség inkább meghaladja, mint megközelíti a 30%-ot. A másik, egyáltalán nem elhanyagolható szempont az, hogy a cég olyan terméket állít elő, amely az egészséges életmódra és életvitelre ösztökél bennünket. Most, amikor vehemensen igyekszünk az Európa Unió felé, érdemes lenne figyelni – különösen az önkormányzatoknak –, hogy mind az ISPA, mind a SAPARD-program jelentős pénzügyi támogatásokat kínál az ökológiai építkezések finanszírozására, s ide sorolhatók azok a kerékpárutak is, amelyek szükségességéről szimpóziumokat szervezünk, de szellemileg még mindig azok a berögződések dominálnak bennünk, amelyek arra ösztönöznek, hogy még a jó minőségű mezei utakat is lehetőleg szántsuk fel, nehogy valaki elbiciklizzen a földünk mellett.

Az átkos időkben forradalmi tettnek tekintettük azokat a biciklitúrákat, amelyek során a felvidéki magyar kulturális nevezetességeket végiglátogattuk. Ez a kedv mostanában mintha megcsappanóban lenne, a szervezőkből is kifogyóban a szufla, mintha egyre kevésbé lenne fontos egy-egy olyan helyszín, amely mellé negyed órára érdemes lenne letámasztani a kerékpárunkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?