Két iskolakerülőnél drogot találtak

Végsellye. Iskolakerülésen kap?tak négy fiatalkorút, ráadásul kettőjüknél kábítószert is találtak a napokban végzett ellenőrzés során.

Végsellye. Iskolakerülésen kap?tak négy fiatalkorút, ráadásul kettőjüknél kábítószert is találtak a napokban végzett ellenőrzés során.

Vágsellyén már több éve végeznek ellenőrzéseket a szociális hivatal és a városi rendőrség képviselőiből álló „akciócsoportok”, de amióta tavaly novemberben Vágsellye vette át a stafétát a Vágsellye a megelőzés városa elneve?zésű projektben, ezeket az ellenőrzéseket még szigorúbban veszik. Nemcsak az iskolakerülőket próbálják lefülelni, hanem az állami rendőrséggel közösen éjszakai szórakozóhelyeken, diszkókban ellenőrzik a fiatalokat, és gyakran kapják őket alkoholfogyasztáson. „Most a vasútállomás közelében figyeltünk fel négy fiatalra, akik a városi rendőröknek mindjárt gyanúsak voltak – mondta Peter Gomboš, a megelőzési program egyik koordinátora. – Mindegyikről kiderült, hogy lógnak az iskolából, ráadásul kettőjüknél tiltott szert is találtunk, az egyik marihuánát, a másik toluént rejtegetett. Tizennégy és tizenöt éves, vágsellyei és sókszelőcei fiúk voltak. A sókszelőcei alapiskolás azt állította, náthás, és orvoshoz jött be Vágsellyére. A drogot a motozás során találták meg náluk a városi rendőrök, és mivel az már bűncselekménynek számít, átadták őket az állami rendőrségnek.”

A koordinátor elmondta, a megelőzési programkeretében városszerte és a környező falvakban is szerveznek akciókat, legutóbb a Pionierska utcai alap?iskolában tartott drogmegelőző előadást az érsekújvári járási rendőrkapitányság szakelőadója, a közeli napokban pedig drogkereső kutyával tartanak bemutatót valamelyik iskolában. A projekt részeként különböző sportrendezvényeket szerveznek a fiataloknak, ping-pong, kézilabda, teremfoci torna volt már, és többféle sportrendezvényt terveznek még.

A Vágsellye a megelőzés városa elnevezésű programnak saját emblémája is van, a tíz éve futó program keretében minden év novemberében más-más város veszi át a stafétát, és kötelezi magát, hogy a következő év novemberéig a megszokottnál is jobban odafigyel a problémára.

A bűnmeg?előzésrgramról az önkormányzat hirdetőtábláján és a város különböző helyeire „vándorló” faliújságon, valamint a sajtón keresztül is tájékoztatják a lakosságot, mert a szervezők szerint az akciónak akkor van értelme, ha nemcsak a szakemberek, hanem a nyilvánosság is tudomást szerez róla, és részt vesz benne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?