<p>Elfogadta a következő tanévben a középiskolákban nyitható első osztályok számára vonatkozó általános érvényű rendeletét a Nyitra megyei önkormányzat. </p>
Két gimnáziumi osztállyal kevesebb lesz a megyében a következő tanévben
Nyitra/Gúta/ Léva/Érsekújvár/ Párkány |
Igen rossz hír, hogy a jóváhagyott anyag szerint sem a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Gimnáziumban, sem a lévai Czeglédi Péter Református Gimnáziumban nem nyílhat első évfolyam. Gútán kevés a diákSzigeti László az MKP-frakció nevében módosító javaslatot nyújtott be a beterjesztett anyaghoz. Azt kérte, Léván engedélyezzék az első osztály indítását, de indítványa más frakciók részéről nem kapott kellő támogatást. „Gútával kapcsolatban azért nem kértem korrekciót, mivel az iskola igazgatója, Decsi Katalin tájékoztatása szerint a következő tanévben nem tudnak megtölteni egy osztályt – magyarázta lapunknak Szigeti László. – Ugyanakkor azon dolgoznak, hogy a 2017/18-as évben ismét nyithassanak első osztályt.” A lévai iskola érdekében a képviselő több érvet is felhozott, egyebek mellett a nemzetiségi oktatás fontosságát és az intézmény egyedi jellegét: egyházi, ezen belül református egyházi iskolaként működik. A képviselő úgy véli, a gimnáziumnak a szaktárcánál kell kivételért folyamodnia, és ha megkapják, a megyei döntés ellenére indíthatnak első osztályt. Az állam beleszólKiss Beáta, a református gimnázium igazgatója elmondta, szomorúnak tartja, hogy a megye dönt az egyházi fenntartású iskola jövőjéről. Az oktatással járó költségek döntő részét a gyülekezet finanszírozza. „Az abszurd döntés ellenére szeretnénk első osztályt nyitni. Tudomásom szerint öt olyan oktatási intézmény van Nyitra megyében, ahol az idei tanévben minisztériumi engedéllyel nyitottak osztályt. Jelenleg tíz elsősünk van, az országban csak két magyar református gimnázium működik, nagy távolságra egymástól. Mindent megteszünk, hogy a komáromi és a pozsonyi egyházmegyéből is érkezzenek hozzánk diákok, nekik kollégiumot szeretnénk nyitni. Nehéz feldolgozni, hogy az állam ilyen módon próbál beleszólni a munkánkba” – mondta Kiss Beáta. Egy osztály maradAz érsekújvári Pázmány Péter Gimnáziumban kettő helyett jövőre csak egy első osztály megnyitását engedélyezték. Peternai Zsuzsanna igazgató tájékoztatása szerint az idei tanévben a megye engedélyével lehetőségük lett volna két osztályt nyitni az első évfolyamban, de nem volt rá igény. „Huszonnégy elsősünk van, és az idei tanévben ismét kevesebb a kilencedikes a megyében. Az iskolánk iránt évente változik az érdeklődés. Negyedik évfolyamban még két párhuzamos osztályunk van, 41-en érettségiznek ebben a tanévben, és az előző tanévben is két osztályból összesen 48-an ballagtak el. Ha idén több diák választaná az iskolánkat, akkor minisztériumi engedéllyel megpróbálnánk két párhuzamos első osztályt nyitni” – mondta Peternai Zsuzsanna. Öt helyett háromA Párkányi Összevont Magániskola a 2016/17-es tanévre öt osztály indítását kérvényezte, de a megye csak három osztály megnyitását engedélyezte. „Már az idei tanévre is kértük az osztályok számának emelését, de a megyei képviselő-testület döntése alapján csak három osztályt indíthattunk. Paradoxonnak tartom, hogy a megye mondja meg, hány osztályt nyissanak a magán-, illetve az egyházi iskolák” – nyilatkozta lapunknak Ondrej Mokos, az iskola alapítója. 265 első osztályAz idei évhez hasonlóan a következő tanévben is 265 középiskolai első osztály indítását engedélyezte a megye, csupán az egyes iskolatípusok közt van minimális mozgás. Míg ebben a tanévben 55 gimnáziumi osztály nyílt (ebből 41 megyei fenntartású, 12 egyházi és 2 jogi, illetve fizikai személy által működtetett), addig a 2016/ 2017-es tanévben eggyel kevesebb, 54 gimnáziumi osztály nyílhat, a szakközépiskolákban és a szaktanintézetekben pedig az idei 210-zel szemben 211. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint jövőre 265 első osztályban összesen 5358 diák kezdi meg a tanulmányait.(vkm, szaz, guzsu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.