KOCSIS EDINAKassa. Még el sem kezdte a Luník IX lakótelepen álló sérült statikájú háztömb bontását a Kassai Lakáskezelő Vállalat. A szerződés értelmében, amelyet a magisztrátus júniusban kötött a lakáskezelő vállalattal, november végéig kellett volna lebontani a Hrebendova 22–24-es számú házat.
Késnek a bontással a Luník IX-en
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13856254991994_6.jpg.jpg?itok=YwZZIIhV)
KOCSIS EDINA
Kassa. Még el sem kezdte a Luník IX lakótelepen álló sérült statikájú háztömb bontását a Kassai Lakáskezelő Vállalat. A szerződés értelmében, amelyet a magisztrátus júniusban kötött a lakáskezelő vállalattal, november végéig kellett volna lebontani a Hrebendova 22–24-es számú házat. A bontással a kassai Demonta Kft.-t bízták meg, a munka díja 66 417 euró. Arra a kérdésre, hogy elkezdik-e a bontást még november végéig, esetleg az év végéig azt válaszolta a szóvivő, hogy egyelőre nem foglalkoznak a dologgal.
A város 110 ezer eurót különített el erre a célra. A bontási munkákhoz a mai napig nem láttak hozzá. „Jelenleg nem aktuális a bontás” – közölte Martina Urik Viktorínová, a magisztrátus szóvivője. A város korábban többször tájékoztatott arról, hogy az életveszélyes házat legkésőbb 2013 végéig lebontják, viszont egyenlőre arról sem nyilatkozik, melyik cég végzi el a munkát.
A helyi roma lakosokat felháborította, hogy lebontják a panelházat. A lakások kiürítését még ősz elején elkezdték, októberben már csak néhány család maradt a házban, nem voltak hajlandók elhagyni a lakásukat, azt mondták, nincs hová menniük, és télen megfagynának. Értesüléseink szerint azóta mindenkit kilakoltattak. „A statikus döntött úgy, hogy ezek az épületek életveszélyesek. A romák saját maguk tették tönkre a város tulajdonában lévő lakásokat” – közölte Miloš Ihnát városi képviselő, a Luník IX-en folyó munka koordinátora, aki naponta terepszemlét tart a városrészben. A lebontásra ítélt háznak nem maradt egyetlen ép ablaka sem; ami fémből volt, azt szétszedték, amit tudtak, lebontottak, a falak kormosak, az üres lakásokat pedig sokan vécének használják, tele vannak emberi ürülékkel.
Több generáció, akár 15 személy is lakott egy lakásban anélkül, hogy be lenne jelentve. Sokan a bérleti díjat sem fizették. Miloš Ihnát elmondása szerint azokat, akiknek érvényes bérleti szerződésük van, pótlakásba költöztették. A többiek a rokonaiknál vagy a közeli roma telep viskóiban húzódtak meg. 2008 óta ez az ötödik panelház a Luník IX-en, amelyet sérült statikája miatt le kell bontani.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.