Késik a korzó átadása

Érsekújvár. Múlt csütüörtökön a város vezetése úgy döntött, nem veszi át a korzó első szakaszát a kivitelező Sates Morava Kft.-től, mert azt nem sikerült a megegyezett időben befejezni.

Egymilliót találtak a munkanélküli kábítószer-kereskedőnélRendőrségi felvétel „A megbeszélések szerint e héten pénteken lenne az átadás, bár a munkálatok láttán ez az időpont sem valószínű” – tájékoztatott tegnap Ágh Péter, a városi hivatal elöljárója.

A város történelmi központjában a sétányt idén márciusban kezdték átépíteni, az átadás ervezett időpontja június utolsó napja lett volna. Február derekán a városi hivatal tanácstermében Laurinec László, a városi hivatal területfejlesztési, építési és környezetvédelmi osztályának vezetője Imrich Pleidel főtervezővel közösen részletezte a korzó átépítésével kapcsolatos elképzeléseket a város vállalkozóinak jelenlétében.

Az átépítés magába foglalta a közművesítéssel, az esőcsatornák felújításával, a vendéglők kültéri bővítésével kapcsolatos új terveket is. A vállalkozókat akkor elsősorban a villany, a gáz és a víz leállításának ütemterve érdekelte. Most azonban már sokakat aggaszt, hogy a sétányon zajló munkálatok miatt nyáron a vártnál kisebb lesz a forgalmuk. A város képviselői legutóbbi ülésükön megszavazták, hogy a sétány melletti épület oszlopaira 687 ezer koronát érő új burkolat kerüljön. Tegnap a járásbíróság épülete mellett hatalmas forgalmi dugó fogadta az Érsekújvárba látogatókat, csak a szembejövő forgalom sávjában tudták elhagyni a fizetett parkolóhelyet, ami a szabályosan közlekedőket alaposan felboszszantotta.

A M. R. Štefánik utca első szakaszán a betont modern padlóburkolat váltotta fel, amelyen mutatós kis táblák utalnak a város jelentős történelmi eseményeire. „Sajnos, egy helyütt a kivitelező a magyar feliratban hibát ejtett, amit már nem nagyon lehet kiküszöbölni. A táblán a szlovák és angol felirat mellett a következő szöveg áll: 1685 – az erődítmény tőrők uralom alóli felszabadítása” – hívta fel tegnap a figyelmünket a hibára Strba Sándor helytörténész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?