Kertelés nélküli képek

Kassa. Ma délután fél ötkor nyílik meg az Erzsébet utcai Löffler Múzeumban Kopasz Viktor fotóművész Kertelő című kiállítása.

Kassa. Ma délután fél ötkor nyílik meg az Erzsébet utcai Löffler Múzeumban Kopasz Viktor fotóművész Kertelő című kiállítása. A négy ország kultúráját bemutató Visegrádi Napok válogatói aligha választhattak volna nála „multikulturálisabb” alkotót, a művész ugyanis Királyhelmecen született, Prágában él, és ahogy a nevéből sejthető, magyar nemzetiségű.

Kopasz Viktor új anyaggal érkezik Kassára, a képek a Bodrogközben készültek, az ottani tájat, illetve a táj által kiváltott érzéseit jelenítik meg. A művész számára a kert az állandó munkálkodás jelképe, és saját bevallása szerint a Kertelő szó kétféle jelentése miatt választotta ezt a címet. Kertelőnek nevezik a kert azon részét, ahol a szerszámokat tárolják, ám a mellébeszélő, képmutató ember is „kertel”. Az anyag, amely hamarosan könyv formájában is megjelenik, még idén látható lesz Finnországban is, a Löffler Múzeumban pedig november végéig tekinthetik meg az érdeklődők. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?