Keresik a karácsonyi standok bérlőit Kassán

Kassa |

<p>Október 14-ig nyújthatták be igényüket azok a kereskedők, akik idén standot szeretnének bérelni Kassa Fő utcáján a hagyományos karácsonyi vásár ideje alatt.</p>

Idén is december 5-től 23-ig tart a kassai karácsonyi vásár – derül ki abból a felhívásból, melyet Kassa honlapján tettek közzé. A kereskedőknek több kritériumnak kell megfelelniük, hogy megkapják az engedélyt. Ezek a feltételek Kassa kötelező érvényű rendeletében foglaltatnak. Az ott leírtak alapján bőrből, fából, agyagból, textíliákból készült termékeket, könyveket, mézet, sajtokat, édességeket, sört, bort és helyben fogyasztható meleg ételeket lehet árulni. Általában azokat részesítik előnyben, akik kézzel gyártott termékeket forgalmaznak. Az árusoknak rendelkezniük kell a termék forgalmazására vonatkozó engedélyekkel.

Árusítani csak a Városi Erdők (Mestské lesy) vállalat által gyártott fastandokon, illetve az ezekhez hasonló és a műszaki követelményeknek megfelelő saját bódékban lehet. Szigorúan tilos puncsot vagy hasonló italt árusítani, mivel az egyik hagyományos attrakció a főpolgármesteri puncs árusítása, melynek bevételét jótékony célra költik minden éven. Az árusok bérleti szerződést kötnek a várossal, amely meghatározza a bérleti díj összegét.

A karácsonyi vásár hagyományosan rengeteg embert vonz, köszönhetően a kínálatnak és a kísérőprogramoknak, így feltételezhető, hogy sokan érdeklődnek majd az árusítás lehetősége iránt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?