Nagyszombat. A kerékpárutak fejlesztéséről és újonnan kijelölhető szakaszokról is tárgyal majd októberi soros ülésén Nagyszombat megye önkormányzata. Erről a megyei közgyűlés Pék László MKP-s képviselő javaslatára döntött a múlt hónapban.
Kerékpárút-fejlesztési tervek Nagyszombat megyében
Tibor Mikuš megyei elnök közölte, a kerületi önkormányzati hivatal az újabb, folyamatban lévő fejlesztéseknél már a biciklisekre is gondol, például az épülő zavari körforgalmú csomópontnál fontolgatják külön sáv kialakítását. Ezenkívül több település vagy régió elképzeléseivel is megismerkedett a megye. Ilyen például a Nagyszombatot a Kis-Kárpátokkal, valamint a Pöstyént Galgócon (Hlohovec) keresztül Galántával összekapcsoló kerékpárút terve.
Pék László lapunknak a megye magyarlakta régióját érintő terveket is említett: kerékpárutat szeretnének például Jóka és a Kis-Duna, a folyó és a felsőszeli termálfürdő közt, Alsószeli pedig kiegészítené falufejlesztési tervét egy, a kerékpárutakra vonatkozó résszel. A megyei képviselőnek meggyőződése: a dunaszerdahelyi és a galántai régió önkormányzatainak össze kellene hangolniuk elképzeléseiket.
Az októberi megyei közgyű?lé?sen részletesebben szó lesz a megyei bicikliút-hálózatról, és ezentúl időről-időre visszatérnek a kérdéshez. (korp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.