Kerékpáros kalandok a Mátyusföldön

biciklitúra
Nagyfödémes/Patonyrét/Tallós/Vezekény/Deáki |

A Mátyusföldi Bringások és a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség közösen szervezett kerékpártúrát, hogy felhívják a figyelmet a térség természeti kincseire, a mozgás örömére, a kerékpárutak fontosságára. A mintegy 120 résztvevőnek felejthetetlen kalandokban volt része.

A Mátyusföldi Bringások, ahogy magukat nevezik, kerékpáros-túrázó kalandorok szövetsége négy éve szervez rendszeresen kerékpártúrát június végén a tanévzáró alkalmából. Idén a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség és tíz újságíró csatlakozott a túrához, amely június 29-én, a Tour de France-szal egy időben indult. Igaz, a mintegy 120 kerékpáros nem országúti versenyre indult, de minden résztvevő izgalmas kalandokban vehetett részt. A főként kisgyerekes családokból álló csapat Nagyfödémesről indult a kerékpárúton a szőgyéni golfpályáig, az első pihenőig, ahol a szervezők ismertették a programot és az útvonalat. A második megálló Patonyréten volt, ahol a biciklisek a hagyományos lóvásárba is betekintést nyertek, kocsikázhattak, megsimogathatták a lovakat. Innen Tallósra kerekeztek, ahol megnézték a vízimalmot, a helyi Malom Csárdában elfogyasztották az ebédet, és lehetőségük nyílt motorcsónakkal közelebbről megcsodálni a Kis-Dunát. Ebéd után Štiavnicky Márta nyugalmazott pedagógus vezetésével a túracsapat végigjárta a tallósi Esterházy-kastély felújított, az érdeklődők számára nyitva álló részeit, majd Vezekényre indult a társaság, ahol a helyi kultúrházban a település polgármestere, Zupko Tamás fogadta őket. A Vén Diófa vendéglő jóvoltából elfogyasztott uzsonna után autóbusszal érkeztek a kerékpárosok a deáki termálfürdőbe, az esti fürdőzésre és a vacsorára, illetve a legtöbben maradtak éjszakára is, így másnap délelőtt még volt alkalmuk fürödni. 

„A sport- és idegenforgalmi minisztérium támogatásával megrendezett túra célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a Mátyusföld természeti kincseire, a csodás vízpartokra, az erdőkre, a történelmi helyekre, a tallósi kastély vagy a vízimalom romantikájára, a gasztronómiai élményekre és a deáki termálfürdő kínálatára. Szervezetünk azért is csatlakozott, hogy a jövőben mint turisztikai attrakciót tudjuk kínálni az érdeklődőknek ezt a kerékpártúrát” 

– fejtette ki Molnár Anna, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ügyvezető igazgatója. A sokszor erdei úton vezető útvonal tele volt meglepetésekkel. A korábbi esőzések miatt a biciklistáknak sáros, vizes szakaszokon kellett áthajtaniuk, és volt, hogy nem volt más megoldás, mint átgázolni a pocsolyákon. A legtöbb gyerek ezt nagyon élvezte, de a pozsonyi résztvevők közül néhányan eleinte meglepődtek, féltek tőle. Többen elestek, a túra végére pedig mindenki nagyon sáros lett, de ez csak még emlékezetesebbé tette a kalandokat. Molnár Anna hangsúlyozta, mennyire jó érzés volt csatlakozni a rendkívül összetartó csapathoz, melynek tagjai a trópusi hőség, a sár és egyéb viszontagságok ellenére végig mosolyogva és jókedvűen tették meg a kijelölt utat. A nap folyamán többször kellett defektet javítani, horzsolásokat ellátni, de végig megmaradt a jó hangulat. Hozzátette, szerinte azért is volt nagyszerű ez a túra, mert a mai világban nagyon kevés lehetőségük nyílik a gyerekeknek arra, hogy a természetben kalandozzanak, olyan helyeken járjanak, ahol nincs térerő, csak a tájban, a növényekben és az állatokban gyönyörködhetnek, egy kis időre eltávolodnak a civilizációtól.

A két szervezet célja, hogy továbbra is népszerűsítse a kerékpározást a régióban, felhívja a figyelmet a bicikliutak építésének fontosságára. Terveik között szerepel kerékpártúrák szervezése a nyilvánosság számára is.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?