Képviselő-testületi ülés Dunaszerdahelyen – miniszteri részvétellel

Dunaszerdahely |

<p>Szeptember 27-én tartotta 11. soros ülését a dunaszerdahelyi képviselő-testület. A tanácskozás, melyen Nagy József környezetvédelmi tárcavezető is megjelent, az esti órákba nyúlt; a napirendi pontok között számos kényes téma szerepelt.</p>

Bugár Zoltánnak az MKP frakciójából való távozásával módosultak a képviselő-testületen belüli erőviszonyok. A helyi politikus a testület 2011. július 17-i, 9. munkaterven kívüli ülésén jelentette be, hogy a továbbiakban független képviselőként, a Híd frakciójával együttműködve folytatja tevékenységét. A kedd délután zajlott plénumon képviselői javaslatra a megváltozott erőviszonyok tükrében sor került a nyolctagú Városi Tanács összetételének módosítására. A Híd frakciójának vezetője, Ambrovics Ferenc javaslatot tett arra, hogy a Hidat és a függetleneket öt, az MKP-t pedig két személy képviselje a testületben, miközben A. Szabó László (MKP) polgármesterhelyettesként alanyi jogon tagja a tanácsnak. Az MKP frakciója ezzel szemben 4:3-as arányt javasolt. A titkos szavazás végül Ambrovics Ferenc, Benkóczki Vendel, Bugár Zoltán, Dakó Sándor és Ravasz Marián (Híd), illetve Kanovits György és Keszegh Pál (MKP) tanácsbeli tagsága mellett döntött. Némileg változott a képviselő-testület mellett működőszakbizottságok összetétele is – négyben a Híd, háromban az MKP képviselője elnökölhet. Az ülésen sor került Hájos Zoltán polgármesternek a város által alapított, gazdasági tevékenységet folytató társaságokban gyakorolt jogköreinek szűkítésére; az ez irányú javaslatot áprilisi ülésén fogadta el a képviselő-testület, ám a polgármester akkor élt vétójogával. Az új javaslat szerint szavazati joga ugyan megmaradna, ám döntéseit a képviselő-testületnek kellene jóváhagynia. A polgármester értesüléseink szerint ismét megvétózza a határozatot, mivel annak „nincs törvényi alapja”.
A plénumon a kora esti órákban jelent meg Nagy József környezetvédelmi miniszter, aki az ollétejedi hulladéktelep 2008-as felszámolására kiírt versenypályázat lefolytatása során felmerült szabálytalanságokról és a kirótt bírságról tájékoztatta a képviselőket. A vizsgálatot lefolytató szervek a rekultiváció kivitelezésére folyósított támogatás teljes összegének visszafizetését helyezték kilátásba, ami 3,3 millió eurót (100 millió koronát) tesz ki; a környezetvédelmi tárcavezető és az Európai Unió illetékes szervei közötti tárgyalások eredményeképpen a visszatérítendő összeg időközben 800ezer euróra módosult.
„Most ne a vétkeseket keressük, hanem próbáljunk közösen megoldást találni a problémára” – mondta a miniszter, hozzátéve: az összeg visszafizetésére egyelőre nem érkezett felszólítás.
Az MKP-frakciója a keddi ülésen jelentette be, hogy a vezetők cseréjére kerül sor. Ifj. Hulkó Gábor frakcióvezető tisztségét A. Szabó László, Hodosy Szabolcs frakcióvezetőhelyettesét pedig Garay László vette át. A. Szabó László az ülést követően úgy nyilatkozott, nincs különösebb oka a váltásnak, ifj. Hulkó Gábor pedig cáfolta a Paraméter azon felvetését, hogy a váltásnak köze lenne Bugár Zoltánnak az MKP frakciójából való távozásához. (l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?