Kellemesebb a klíma Bősön

Nagyobb kapacitású készülékeket választottak (fotó: Bős város hivatalos közösségi oldala)
Bős |

Július 13-tól kellemesebb hőmérsékletben várakozhatnak a betegek az új rendelőintézet épületében, ugyanis a szinteken több légkondicionáló berendezést is felszereltek, hogy a klímát a jelenlegi nagy hőségben elviselhetőbbé tegyék.

Két évvel ezelőtt egy nagy beruházás keretén belül készült el az új bősi rendelőintézet, melynek szintjein több orvosi rendelő is helyet kapott. Az itt található három körzeti orvosi, gyermekorvosi, nőgyógyászati, fogorvosi és ortopéd orvosi rendelők eddig is légkondicionáltak voltak, így felmerült az igény a várótermek klimatizációjára is.

„A kinti helyiségekben a vezetékek eddig is rendelkezésre álltak, úgyhogy most csak annyit kellett tennünk, hogy felszereljük a készülékeket. 3 nagyobb kapacitású berendezést választottunk, hogy amennyire lehet, megkönnyítsük a betegek várakozási idejét”

– mondja Fenes Iván, Bős város polgármestere.

Párakapukat is kihelyeztek

Enyhítve a lakosok hőérzetét és hogy csökkentsenek a város hőképén is, több párakaput helyeztek el a köztereken, amik bárki számára elérhetőek. A kultúrház előtt, a zeneiskola mellett és a városi hivatal előtt biztosan találkozhatnak velük az arra járók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?