Régió

Júliusban minden érsekújvári óvoda nyitva tart

Érsekújvár | Komoly vitát váltott ki múlt évben az óvodák nyári nyitva tartása Érsekújvárban, mivel az óvodapedagógusok azzal a kéréssel fordultak a fenntartóhoz, hogy augusztusban szeretnék kivenni a szabadnapjaikat és egy hónapon át nem üzemelnének. Idén mindenki számára megfelelő döntés született.
Száz Ildikó

2021. június 15. 14:53

Csodaország magán óvoda

Nyári nyitva tartás

A legutóbbi önkormányzati ülésre beterjesztett javaslat a szülők, az óvodapedagógusok és a fenntartó számára egyaránt elfogadható volt. „A fenntartó és az óvodák vezetése előzetesen egyeztetett, és ennek eredményeként július 1-jétől 31-ig minden városi óvoda üzemel, a Vágóhíd utcai óvodán kívül. Ez az óvoda július 1-től 11-ig lesz nyitva, és július 12-től 31-ig nem üzemel” – olvasható a városi óvodák nyári nyitva tartását szabályozó javaslatban. A Vágóhíd utcai óvodát látogató gyerekek július második felében a Széchényi György utcai és a Györki utcai óvodát látogathatják. Augusztus 1-jétől 10-ig minden városi óvodában fogadják a gyerekeket. Ezt követően nyár végéig minden városi fenntartású óvodát bezárnak, kivéve a Vágóhíd utcai óvodát, melyet augusztus 11-től 24-ig ismét üzemeltetnek. A következő tanévre augusztus 25-től 31-ig készülnek fel az óvodák, ebben az időszakban nem fogadnak gyerekeket, a városi óvodákat szeptember 2-án nyitják meg újra.

Kényszerszünet után

Egy évvel ezelőtt a testület egyetértett az óvodapedagógusok azon kérésével, hogy augusztusban egyetlen városi óvoda se üzemeljen. A városi óvodák alkalmazottai azzal indokolták kérésüket, hogy rengeteg szabadnapjuk halmozódott fel. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere végül mégsem írta alá a határozatot, mert a szülők heves tiltakozását váltotta ki. Érsekújvárban hét önkormányzati óvoda van, 2019-ben úgy oldották meg a helyzetet, hogy júliusban négy, augusztusban két óvoda működött a nyári szünidőben. A testület később a koronavírus-helyzetben már nem foglalkozott ezzel a témával. Klein Ottokár elmondta, ha életbe lépett volna a testület határozata, csak egynyári megoldásról lehetett volna szó, mert az érsekújvári családoknak a nyár folyamán is szükségük van óvodai ellátásra. Tavaly, a koronavírus-helyzetben augusztus 21-ig minden városi óvoda üzemelt, ezt követően az intézmények dolgozói felkészültek a szeptemberi nyitásra. Minden érsekújvári óvodás a saját intézményét látogathatta a nyár folyamán, nem kellett gyűjtőóvodába menniük néhány hétre. Előzetes felmérések szerint idén is lesz igény a nyári óvodai ellátásra. A harmincas éveiben járó Anikótól és férjétől megtudtuk, egyik kislányuk négyéves, a másik ősztől iskolaköteles, mindketten a vendéglátóiparban dolgoznak és örülnek, hogy ismét dolgozhatnak. A nagyszülők egészségi okok miatt csak néhány napra vállalják az unokák felügyeletét, így örömmel fogadták, hogy a nyári szünet nagy részében lesz óvodai ellátás a városban.

Csodaország magán óvoda

Felkészültek a nyárra

Halász Ágotánál, a Csodaország Polgári Társulás magán óvodájában hétfőn délelőtt a gyerekek egy része a homokozóban alkot, a fiúk kismotorokon száguldoznak, vagy a csúszdánál játszanak. Az egyik kislány a kennelben hűsölő házőrző kutyákkal barátkozik. A központot mintegy húsz gyerek látogatja. Tavaly a válsághelyzet miatt a magán intézményt csak júniusban nyithatták meg, ezért a nyár folyamán is fogadták a gyerekeket. Halász Ágota elmondta, két hét kivételével idén is üzemel a magán óvoda júliusban és augusztusban. Csak július utolsó és augusztus első hetében zárnak be. Egyelőre még nem tudják, tudnak-e fogadni máshonnan érkező gyerekeket is a nyár folyamán, de ha csak néhány szülő igényelné a felügyeletet pár nap erejéig, eleget tudnak tenni a kérésüknek.

A szülők és az óvodapedagógusok egyaránt örömmel fogadták, hogy lassan minden visszatér a régi kerékvágásba. Beszélgetéseink során alig esik szó nyári szabadságokról. A meglévő munkahelyek megtartása, új munkalehetőségek vállalása, a lassan lemerülő családi tartalékok feltöltése foglalkoztatja inkább a fiatal családokat.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Matovič végül engedett, indulhat az oltási kampány

a

Az új autókban korlátozzák az előírt sebesség túllépését

f

Párkány: hosszú távon lesz kifizetődő a rendszer

kvíz

KVÍZ: Megismered a politikust kizárólag a szeméről?

koronavírus koncert

A tömegrendezvényeken kültéren is kell szájmaszk vagy reszpirátor

tiktok

Videó: Elhúzta kamasz fia ágyát a faltól, sokkolta, amit ott talált

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.