Jubileumot ünnepel a Generációk Találkozása

Pozsony |

<p>A zoboralji települések közül idén Kalász ad otthont a Csemadok Generációk Találkozása című országos rendezvénysorozatának, amely az elmúlt tíz évben zoborali vándorfesztivállá nőtte ki magát.</p>

Ladányi Lajos főszervező az MTI-nek elmondta, hogy idén magasabbra tették a mércét, a 10 éves jubileumi rendezvény sokszínűségében túltesz minden előzőn, de nemcsak az évforduló, hanem a 2011-es népszámlálás kedvezőtlen eredményei miatt is.

"Igyekszünk választ adni a negatív jelenségekre, és megmutatni, hogy ha szórványban is, de itt vagyunk a Zoboralján, igényt tartunk a magyar nyelvre és kultúrára" – hangoztatta.

A Zoboralji Kulturális és Információs Központ és a Csemadok Nyitrai Területi Választmánya közös szervezésében július 5. és 8. között sorra kerülő fesztiválon a korábbi évekhez képest számos újdonság is szerepel.

A fesztiválon vitadélutánt tartanak a szlovákiai magyar sajtó helyzetéről, és nemzetközi önkormányzati konferenciát is rendeznek. A zoboralji települések mellett ezen képviselteti magát a Kelet-balatoni Kistérség, illetve a magyarországi Őrbottyán és Hejce, valamint az erdélyi Málnás község polgármesterei is jelezték részvételüket. A konferencia témája a határon átnyúló együttműködés és pályázati lehetőségek formáinak keresése.

"A tanácskozáson elkezdődik az Európai Területi Társulás (EGTC) megalakításának folyamata a Zoboralji Önkormányzatok Társulása és a Kelet-balatoni Kistérség részvételével" – ismertette Ladányi Lajos.

A fesztivál négy napja alatt számos könnyűzenei koncertre is sor kerül. Július 5-én este fellép a Varga Miklós, Vikidál Gyula, Vadkerti Imre alkotta VVV formáció és az Ismerős Arcok együttes. Másnap a Karthago ad koncertet, július 7-én a felvidéki zenekarok mellett a Zoboralji Rockfesztivál zárásaként a P.Mobil.

A művészetkedvelők megtekinthetik a Land Art (Művészet a természetben) alkotóműhelyt a helyi kastélyparkban, ahol természetes anyagokból természetbe illő alkotások születnek.

A fesztivál ideje alatt képzőművészeti kiállítások is nyílnak, gyermek- és ifjúsági programok zajlanak, lesz templomi koncert, könyvbemutató, táncház, futballtorna és motoros találkozó is. A zárónapon Zoboralja hagyományőrző csoportjai lépnek fel.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?