Jövőre elkezdhetik azt új rendelőintézet építését Bősön

Bős
Bős |

Jövőre új egészségügyi központot építhetnek a dunaszerdahelyi járásbeli városban. Az önkormányzat az egészségügyi minisztériumtól kapott támogatást a beruházásra.

A városban már tavaly is abban bíztak, hogy hozzáláthatnak az új központ építéséhez. A régi rendelőintézet épülete már elavult és kevés rendelő működik benne. Fenes Iván polgármester lapunknak elmondta, hogy a szakértők nem javasolták a régi épület felújítását. Mivel tőzeges talajon épült, ezért azt lebontják és egy másik területen új rendelőintézetet építenek. Az önkormányzat közel 800 ezer euró támogatást nyert egy új központ építésére.

„792 ezer euró támogatást kapunk, de az összköltség eléri az 1,1 millió eurót, a különbséget a városnak kell fedeznie” – nyilatkozta Fenes Iván hozzátéve, hogy valószínűleg hitelből térítik meg a költségeket, amelyet majd a bérbeadásból származó bevételből törlesztenek.

Ha sikerül lefolytatni a közbeszerzési eljárást, akkor jövőre kezdődhet az építkezés az önkormányzat tulajdonában lévő, központi területen. Hat orvosi rendelőt és várótermet is kialakítanak a kétszintes, akadálymentes épületben, amely megfelel majd a 21. századi elvárásoknak.

A polgármestertől megtudtuk, hogy a jelenlegi rendelőintézet helyén lakóparkot, vagy nyugdíjas otthont építhetnének. Bősön a kastélyban üzemel a nyugdíjasotthon, Fenes szerint az épület állapota miatt mérlegelni kell a jövőbeni működést.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?