Jótékonysági koncertet szervez a Gútai Magyar Asszonyok Ligája

Gúta |

<p>Jótékonysági rendezvénnyel ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Gútai Magyar Asszonyok Ligája (MAL): az április 28-án, szombaton 18 órakor kezdődő koncert bevételét a helyi római katolikus templom tornyának javítására ajánlják fel.</p>

„A MAL a megalakulásától kezdve az egyik legfontosabb feladatának a karitatív tevékenységet tartotta, ezért úgy gondoltuk, nem is találhattunk volna méltóbb formát az ünneplésre, mint egy jótékonysági koncert megszervezését. Főleg, hogy ilyen nemes ügy érdekében kérjük az adakozni szándékozók támogatását“ - mondta Tóth Melánia, a szervezet elnöke. Mint megtudtuk, az elmúlt két évtizedben minden év januárjában megrendezik jótékonysági báljukat, amelynek bevételét szociálisan rászorult családok támogatására, beteg gyerekek gyógyítására, az árvízkárosultak megsegítésére és más hasonló célokra fordítják. A másik fő tevékenységi körük a nyári kézművestáborok, generációs találkozók, valamint kiállítások, előadások szervezése. „Minden évben MAL-díjjal jutalmazzuk azt a férfitársunkat, aki az adott időszakban a legtöbbet segítette a szervezet munkáját. Mert igaz, hogy tagjaink lányok, asszonyok, de nagyon sok támogatást, segítséget kapunk férfi hozzátartozóinktól“ - tette hozzá Angyal Adrianna alelnök.

A templom tornyának rendbetétele halaszthatatlan, mert balesetveszélyes állapotban van. „Tavaly októberben az egyik sarokdíszítő elem leesett a toronyrészről, szerencsére éppen akkor nem járt arra senki, így nem okozott balesetet“ -mondta Kiss Róbert helyi plébános, iskolaesperes. Azóta az épület főbejáratát lekerítettük, a hívek csak a sekrestyén keresztül juthatnak be a templomba. Szakértői vélemény szerint azért lazult ki a sarokdísz, mert a fölötte lévő csatorna sérült, hiányos, így az esővíz a falon folyik végig. Ugyancsak megoldásra váró probléma a templom körüli esővíz-elvezetés. „A kidolgozott tervdokumentáció alapján a munkálatok összértéke közel 60 ezer euró. Az érsekség szolidáris alapjából 33 ezer euró kamatmentes kölcsönt kapunk, ami nagy segítség ugyan, de nem elég. Ezért is örültünk a MAL felajánlásnak és minden más támogatást is szívesen fogadunk. A MAL egyébként az idei jótékonysági báljuk után már felajánlott 1000 eurót a templom javára“ - árulta el Kiss Róbert.

A koncerten neves hazai és magyarországi előadók lépnek fel. „Külön köszönet kell mondanunk a két gútai művésznek, Becse-Szabó Ilonának és Vadkerti Imrének, akik első szóra az ügy mellé álltak, sőt művésztársaikat is magukkal hozzák“ - mondta Tóth Melánia, hozzátéve, hogy az előadók térítésmentesen vállalták a közreműködést. A szombati koncert fellépői: Becse-Szabó Ilona, Martin Babjak, Otokár Klein, Martina Múdra, Vadkerti Imre, Janza Kata, Pintér Tibor, Vikidál Gyula, valamint Jónás Csaba. Zongorán kísér Nagy István, a zenei rendező Paszmár János, a hang- és fénytechnikát Ferenczi Kornél biztosítja. Az est védnöke Elek László esperes és Kiss Róbert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?