Négy évre elegendő tandíj gyűlt össze Lavu János zenei tanulmányaira

Lavu János
Galánta |

Négy évre elegendő tandíj gyűlt össze adományokból Lavu János számára, aki a nagymácsédi zeneiskolában tanulhat szeptembertől zongora szakon. A nyolcadikos fiú kedvenc műfaja a rap, szöveget ír és zenét is szerez.

A galántai Mosquito bárban tartott év végi záró- és jótékonysági koncertet a Talentino zeneiskola. A dobon, gitáron, ukulelén játszó és énekes növendékek léptek először a rögtönzött pódiumra, majd az est másik felében Takács Bálint, a zeneiskola alapítója, felesége, Takács Brigitta, valamint Szabó Gila Ádám és Lukovics Róbert adták elő Takács Bálint saját és felesége szerzeményeit, valamint néhány instrumentális dalt. A jótékonysági koncert szervezésének gondolata azután merült fel a Takács házaspárban, miután a nagyfödémesi alapiskolában néhány hónappal ezelőtt tartottak interaktív zeneórát, ahol az egyik tanuló, Lavu János kiemelkedő ügyességgel oldotta meg a feladatokat, zenei gyakorlatokat. Kiderült róla, hogy nagyon jó hallása és ritmusérzéke van, a tehetségét érdemes lenne zeneiskolában kamatoztatni. Takács Bálint felkérte zenész ismerőseit, barátait, segítsenek megvalósítani a koncertet, akik szívesen igent mondtak a felkérésre és a bár tulajdonosai is szívesen adták a helyet. A szombat esti program idején megtelt a helyiség és a terasz zenekedvelőkkel, a Talentino növendékeinek családtagjaival, barátokkal. Az adományokból két hónap híján négy évnyi tandíjra való összeg gyűlt össze Lavu János részére. A Talentino kiegészítette a hiányzó pénzösszeget, így az ifjú tehetség négy évig tanulhat a nagymácsédi művészeti alapiskola zongora szakán. 

„Nagyon örülök, hogy tudtunk segíteni és ilyen nagy összeg összegyűlt” – mondta meghatottan a koncert után Takács Brigitta. Férje hozzátette, kis abszolvens, vagyis a négy zeneiskolai fokozat első fokozatát végezheti el a most nyolcadikos fiú. „Kellemesen meglepődtem, nem számítottam egy évnyi tandíjnál nagyobb összegre” – mondta Bálint.

Lavu János saját elmondása alapján hatéves kora óta nagyon szereti a rappet, leginkább Eminem inspirálja. 

„Amikor a zenével foglalkozhatok, átjár a nyugalom, megszűnik körülöttem minden, csak arra koncentrálok. Egyszer szeretnék befutott zenész lenni, koncerteket adni” 

– árulta el az Új Szónak távlati terveit. Legutóbb Galántán, a Pop Aréna zenei versenyen lépett fel Lavu János, ahol egyedüli rapperként nagy sikert aratott. Dalszövegeit magyarul írja, de megpróbálkozott már szlovák szövegekkel is. Háláját fejezte ki a Takács házaspárnak, amiért megszervezték az adománygyűjtő koncertet és örül annak, hogy szeptembertől a zeneiskolában tanulhat, ahol a négy év letelte után is mindenképpen szeretné folytatni tanulmányait.

A fiút pedagógusai is elkísérték a koncertre. A nagyfödémesi Borsos Mihály Alapiskola igazgatóhelyettese, Svarda Erzsébet kedves és jó gyerekként jellemezte őt. 

„Rájöttünk, hogy nagyon szereti a zenét, ezért próbáljuk ebben támogatni, nagyon örültünk annak, hogy létrejött a koncert. Jánosról el kell mondani, hogy saját dalokat, zenéket ír, nagyon szereti a rappet, de mi örülnénk neki, ha más stílusban is kipróbálná magát. Vannak barátai, akik segítenek neki a zenélésben, bízunk benne, hogy sikeres lehet a zenei pályán” 

– fogalmazott Svarda Erzsébet. Az iskola szeretné abban támogatni a tanulót, hogy minden alkalommal el tudjon utazni Nagymácsédra a zeneiskolába. 

Talentino-koncert
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?