Jótékonysági koncert Klimó Ákosért

Kéménd.

Eddig két komoly műtéten esett át, egy újabb beavatkozás már nagyon veszélyes lehet számáraCsuport István felvételeKéménd. A helyi illetőségű hatéves Klimó Ákos kezelésével járó költségek legalább részbeni fedezésére vasárnap, november 14-én 15 órakor a falu kultúrházában jótékonysági műsort ad a helyi Vasvirág hagyományőrző gyermekcsoport és a Varjos zenekar – tájékoztatta tegnap lapunkat Baranyai Anna, a nem mindennapi rendezvény lelkes kiötlője és szervezője.

A párkányi régió településeinek polgármesterei már megkapták a meghívót, a szervezésbe bekapcsolódnak a környező falvak plébánosai is.

„Nemcsak gyakorló nagymamaként, hanem egészségügyi nővérként is mélyen megérintett Klimó Ákos és családja története. Korábban a párkányi kórház szülészetén dolgoztam egészségügyi nővérként. Nagyon sok szépet és sok rettenetes dolgot is átéltem. Másrészt viszont úgy gondolom, a fiatalokat is nevelnünk kell arra, hogy nyitottak legyenek mások felé, és tudjanak adni, ha éppen erre van szükség” – osztotta meg velünk a gondolatait Baranyai Anna, a Vasvirág vezetője. Madocsai Szilárddal, a Varjos zenekar vezetőjével közösen úgy gondolta, a tehetséges fiatalok közreműködésével, a párkányi régióbeli lakosok bevonásával segítenek az Allagile-szindrómában szenvedő kisfiún.

Ákos súlyos szívbetegséget, vese- és májelégtelenséget, valamint epilepsziás rohamokat kénytelen elviselni, eddig két komoly szívműtéten esett át. Édesanyjával, Klimó Zsanettel a múlt héten közölték az orvosok, hogy egy újabb komoly beavatkozás már nagyon veszélyes lehetne a számára. A család súlyos anyagi gondok miatt nem tudja vállalni a kisfiú külföldi kezeltetését. A műsorra a belépti díj tetszőleges. Jövő héten vasárnap Kéméndre várják mindazokat, akik úgy gondolják, segíteni szeretnének Ákosnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?